Kezdőlap Címkék Carlos Ghosn

Carlos Ghosn

A cégvezér megszökött a japán igazságszolgáltatás elől, és most elégtételt akar

Carlos Ghosn egykori Nissan-vezér 2019-ben egy magánrepülőgépre feladott poggyászában lógott meg a japán igazságszolgáltatás elől. Most jogi úton akar visszavágni: egymilliárd dollárra perli a Nissant, többek között a hírneve megsértése miatt.

Japán. Elismerték bűnösségüket a volt Nissan-vezér szöktetői

Bűnösnek vallotta magát Tokióban két amerikai - apa és a fia -, akiket azzal vádolnak, hogy törvényt szegve segédkeztek Carlos Ghosn, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatójának megszöktetésében - jelentették hírügynökségek.

Rekord veszteséget termelt a Renault – Nissan csoport

Rekordnagyságú, több mint 8 milliárd euró veszteséget termelt a Renault francia autógyártó csoport a koronavírus-járvány által dominált 2020-as évben, de reményei szerint a jövedelmezőséget a mennyiség elé helyező új stratégiai terve kivezeti a válságból és növekedési pályára állítja a vállalatot.

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

Kevesebb kocsit gyárt a jövőben a Nissan

Átszervezéssel, a termelési kapacitás csökkentésével, a cég technológiai erősségeire és fő piacaira való összpontosítással válaszol a válság kihívásaira a Nissan - hangzott el a cég részvényesi közgyűlésén.

Ghosn-i időket idéz a Nissan – ezreket bocsát el

Csökkennek az eladásai, ezért dolgozóinak 15 százalékát, több mint húszezer alkalmazottját készül elbocsátani világszerte a japán Nissan Motor Co. autóipari konszern.

Mégsem szakad a Renault-Nissan szövetség

Rosszindulatú információknak nevezte Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter azokat a híreket, miszerint a Nissan a Renault-val kötött szövetség felmondására készül. A két autógyártó is cáfolt.

Az Interpol tehetetlen – Libanonban is van ügye Ghosnnak

Bár a bejrúti ügyészség kihallgatta Carlos Ghosnt, az Interpol tehetetlen, hiszen az őrizetbe vételre nem kötelezheti a közel-keleti ország hatóságait. Egy másik ügyben viszont elmarasztalhatják a volt Nissan-vezért Libanonban.

Elfogatóparancs Carlos Ghosn felesége ellen

A japán ügyészség elfogatóparancsot adott ki Carlos Ghosn, a Nissan volt vezetőjének felesége ellen. Az asszonyt hamis tanúzással vádolják - számolt be a Kyodo japán állami hírügynökség.

Újabb részletek derültek ki Carlos Ghosn szökéséről

A Nissan volt vezére szökése napján Tokióból szuperexpresszel utazott Oszakába, ahonnan magánrepülőgépen távozott az országból - derült ki a Kyodo hírügynökség jelentéséből.

A libanoni elnöknél járt a szökött Nissan-vezér

A Japánból egy hangszertokban elszökött Nissan-vezért, Carlos Ghosnt Libanonban fogadta az államfő - közölte két forrás, amely közel áll a Japánban pénzügyi visszaélésekkel vádolt üzletemberhez.

Menesztették az új Renault-vezért is

A Renault igazgatótanácsa azonnali hatállyal menesztette Thierry Bolloré vezérigazgatót, és helyére ideiglenesen Clotilde Delbos pénzügyi igazgatót delegálta.

Túlfizetés miatt távozik a Nissan vezére

Szabálytalan, túlzott mértékű javadalmazása miatt lemond posztjáról a Nissan Motor Co. elnök-vezérigazgatója. Szaikava Hiroto az ugyancsak pénzügyi szabálytalanságok miatt letartóztatott Carlos Ghosnt váltotta az autógyártó elnöki székében.

Elbocsátásokra készül a Nissan

Több mint tízezer embert tervez elbocsátani globálisan Japán második legnagyobb autógyára, a Nissan Motor. A cél a hatékonyabb működés és a lendületesebb üzletmenet megteremtése - közölte egy forrásra hivatkozva a Reuters.

Volt elnöke perli a Nissant és a Mitsubishit

Hollandiában perli be a Nissant és a Mitsubishit a sikkasztás gyanúja miatt leváltott közös elnök-vezérigazgató. Carlos Ghosn 15 millió eurós kártérítést követel.

Carlos Ghosn esküvője Trianonban. Nászút a börtönbe?

Ki fizette a ex-Renault-elnök esküvőjét? Erre a kérdésre keresik a választ a francia nyomozók, akik a héten házkutatást tartottak Carlos Ghosn, a Renault-Nissan cégcsoport korábbi elnökének villájában az előkelő párizsi elővárosban, l'Étang-la-Villeben.

Renault: újabb gyanús eurómilliók Ghosn neve mellett

A Renault feljelentést kíván tenni a Japánban pénzügyi visszaélések vádja miatt házi őrizetben lévő Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató ellen, miután 11 millió eurós gyanús kiadást talált a Nissannal közös hollandiai leányvállalatnál. Ghosn letartóztatásáig a Nissannak is a vezetője volt.

Óvadék. Ismét szabadlábra kerülhet a Nissan bukott elnöke

Másodjára is szabadlábra kerülhet Carlos Ghosn, a Nissan járműgyártó cég leváltott elnöke, akit pénzügyi visszaélésekkel vádolnak Japánban. A leváltott Nissan-vezér ügyében az illetékes japán bíróság 500 millió jen, vagyis 1,3 milliárd forint óvadékot állapított meg.

Ghosn-botrány. Megerősített szövetség a Renault és a Nissan között

Továbbra is "ragaszkodik" a Renault francia és a Nissan japán járműgyártók között húsz éve létrejött szövetséghez Emmanuel Macron francia államfő és Abe Sindzó japán miniszterelnök.

Újra letartóztatták a Nissan bukott vezérét

Alig egy hónappal feltételes szabadlábra helyezését követően újabb váddal ismét letartóztatták a Nissan Motor Co. volt elnökét, Carlos Ghosnt.

Friss

Hilaris Hotels: grandiózus fejlesztés a Großglockner lábánál

A Hilaris Hotels újabb nagyszabású fejlesztéssel pezsdíti fel az...

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

Közel 12 milliárd forintot költ digitális hálózati fejlesztésre az MVM Démász és az MVM Émász

A projekt az időjárásfüggő, megújuló alapú villamosenergia-termelés, elsősorban a naperőművek, dinamikus felfutásából adódó kihívásokra ad választ a fizikai hálózatfejlesztéseket kiegészítve.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Hírek

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.