Kezdőlap Címkék élelmiszer-kiskereskedelem

élelmiszer-kiskereskedelem

Pest megye. Kétmilliárdból épülnek és újulnak meg piacok

Húsz Pest megyei település több mint 2,2 milliárd forintot nyert el élelmiszerpiac építésére és fejlesztésére.

Többet költöttünk a boltokban januárban

Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Tavaly a boltokban többet költöttünk

Tavaly decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezzel együtt a tavalyi évben 6,0 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt.

KSH: nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben

Tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 5,0, naptárhatástól megtisztítva 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Friss

Az új HR trend: világtoborzó. Bárkit, bárhonnan

Az egyes országok és a világ munkaerőpiacán egyszerre van jelen a többlet és a hiány. Még az új évezred elején is szinte elképzelhetetlen volt a munkaerőtoborzás nemzetköziesedése, globalizálódása.

A hazai miniraktározás úttörője a fenntarthatóságra fókuszál

Az eredmények alapján a Euro Mini Storage elnyerte a G2Z aranykategóriás szintjét azzal, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 43,75%-os csökkentését érte el a bázisévhez képest, 2023. december 31-ig.

Egyedülálló lehetőség: ingyenes akkreditált továbbképzés tanároknak

A videós tartalmak minősége és témája is a mai diákok igényeinek megfelelő, elsődleges cél a beszédkészség és a szókincs fejlesztése.

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Hírek

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Multifunkcionális ipari csarnok bokréta avatót tartott Szentgotthárdon a XANGA csoport

A XANGA csoport üzleti modellje huszonöt éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.