Kezdőlap Címkék Fogyasztóvédelmi ellenőrzés

fogyasztóvédelmi ellenőrzés

Kormányszóvivő: nincs kibúvó az árstopszabályok alól

Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől - mondta sajtótájékoztatóján Budapesten a kormányszóvivő.

Itt lesznek fogyasztóvédelmi ellenőrzések 2022-ben – az ITM listája

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) honlapján már publikálta a 2022-es évre kiadott fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzési és vizsgálati programját, az úgynevezett egységes vizsgálati programot (EVP). Idén a fogyasztóvédelmi hatóságok részéről a tavalyinál is nagyobb lendületre, és kettővel több – pontosan ötven - témavizsgálatra számíthatnak a vállalkozások. Hogy hol számíthatunk ellenőrzésekre, azt dr. Nagy Andrea Magdolna, a CERHA HEMPEL Dezső és Társai Ügyvédi Iroda fogyasztóvédelmi praxisának vezetője fogalja össze.  

Az építőanyag-kereskedők körmére néz a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelem is bekapcsolódik az építőipari alapanyagok piacának drasztikus áremelkedések miatt szükségessé vált fokozott ellenőrzésébe. A megyei kormányhivatalok munkatársai az ország minden részében felkeresik a termékkört forgalmazó kiskereskedelmi egységeket.

Vizezett tej, több mázsányi lejárt tejtermék – lépett a Nébih

December elején vizsgálódtak a Nébih ellenőrei a Kemenes-Food Kft. tejtermékeket gyártó Vas megyei üzemében, ahol több jogsértést is találtak.

Aquaparkok, táborok – tiltások biztonsági okok miatt

A nyári gyermektáborokban felállított élményeszközök közel negyede nem felelt meg az előírásoknak. Az aquaparkok, strandok csúszdái ennél jobban szerepeltek, csak minden tizedikkel akadtak problémák - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Kalandparkot nem, csak pályákat zárt le a fogyasztóvédelem

Biztonságosabbak a kalandparkok: a fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg, de a hiányosságok pótlása után ezek is újra megnyithatnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Tömegével érkezik a hamis játék – a legtöbb csak a határig jut

Az ITM a vámhatósággal együttműködve tavaly óta csaknem 170 ezer játékot vizsgált meg a határokon, túlnyomó részüket pedig megsemmisítette. A hatóságok a járványveszély idején fokozták a belső ellenőrzéseket is - közölte a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Megbüntették a csirkehúst túlárazó Lehel téri hentest

A Lehel téri piacon a csirkehúst túlzott árakon kínáló hentesre 300 ezer forintos bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Veszélyes játékok – boltokban és a neten is ellenőriznek

Kezdődik a játékok országos ellenőrzése: a hagyományos boltokban és a webáruházakban kapható gyerekjátékok mellett a vámhatárra beérkező termékeket is vizsgálják a fogyasztóvédők.

Karácsonyi vásárokon bírságolt a Nébih

Kisebb szabálytalanságok mellett súlyos higiéniai, jelölési és dokumentációs hiányosságok is előfordultak a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első hetében. A forralt borok minőségével Budapesten nem volt probléma.

Friss

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

A 24. Jótékonysági Borárverésen új rekord született

A liciten megvásárolt tételekből és az árverést kísérő jótékonysági borvásáron összesen 22.610.000 forint gyűlt össze október 10-én.

Több mint egymilliárd forintos beruházás a Cerbonánál

A saját forrásból és hitelből megvalósuló, több mint egymilliárd forintos beruházáson több, mint tíz hazai és nemzetközi cég dolgozott.

Melyik vidéki településeken lesz biztosan új e-töltőállomás?

Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.