Kezdőlap Címkék Horvátország

Horvátország

Koronavírus – Horvátországban új rekordot döntött a fertőzöttek száma

Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi Horvátországot  és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára. Horvátországban ugyanis ismét rekordot döntött az új koronavírussal fertőzöttek száma.

A határon túliakat is díjazták Az Utazó olvasói

A turizmusban is beszélhetünk az egységes Kárpát-medencei térről – fejtette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a 22 éves Az Utazó magazin díjátadóján.

Koronavírus – Húszezer szerbiai fertőzött, tilos a tömegrendezvény

Tilos a tíznél tömegesebb rendezvény péntektől Szerbiában, ahol egy nap alatt 351 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, az azonosított fertőzöttek száma ezzel már megközelíti a húszezret.

Koronavírus – Montenegró a legfertőzöttebb balkáni ország

A montenegrói közegészségügyi intézet jelentése szerint a balkáni térségben arányaiban Montenegróban van a legtöbb aktív koronavírusos eset: százezer lakosra 231 koronavírus-fertőzött jut. (Interaktív térkép)

Két ország is az euró előszobájába léphet

Bulgária és Horvátország karnyújtásnyira áll attól, hogy megkapja az engedélyt az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz.

Az EU horvátnak nevezte Teslát – a szerbek tiltakoznak

Belgrád tiltakozó jegyzéket küldött Brüsszelnek, amiért az Európai Unió egyik internetes oldalán Nikola Teslát, a világhírű feltalálót horvát származásúként tüntette fel.

A horvát tengerpartra is repül Budapestről a Ryanair

Júliustól hetente kétszer repül a Ryanair Budapestről a horvátországi Zárába (Zadar) - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete.

Tömegesen nyaraltak a magyarok a horvát tengerparton

Rekordot döntött tavaly a magyar turisták száma Horvátországban, a legtöbben a Kvarner-öböl környékén vakációztak - közölte a Horvát Turisztikai Közösség budapesti képviseletének igazgatója.

Kanyaró – hét megbetegedés Horvátországban

Két hét alatt hét kanyarós megbetegedést regisztráltak Zágrábban. Szakemberek szerint aggasztó, hogy a betegek nem voltak semmilyen kapcsolatban egymással.

Özönlöttek a magyar turisták Horvátországba

Átlépte a hárommilliót a magyar turisták horvátországi vendégéjszakáinak száma, a tavalyi rekordévhez képest idén még több magyar kereste fel az adriai államot - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója.

Lassult a horvát GDP-növekedés

Az előző negyedévnél lassabban, 2,4 százalékkal nőtt a horvát bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal.

Százezrekbe kerülhet a gyorshajtás Horvátországban

Életbe léptek a szigorító rendelkezések, magasabb közlekedési bírságokra lehet számítani Horvátországban. Ezentúl a korábbi büntetések dupláját, több esetben háromszorosát rója ki a rendőrség a szabálytalankodókra.

Euró: a horvátok bevezetnék, a magyar kormány kivár

Két EU-s tagország törekszik nagy sebességgel behajtani az eurózónában. Horvátország már hivatalosan is benyújtotta kérelmét a kuna közös európai fizetőeszközre váltására. A bolgárok is jelezték, hogy bevezetnék a közös pénzt, a magyar kormány kivár.

Túlkínálat. Horvátországi nyaralás árengedménnyel

Húsz, de akár harminc százalékkal is olcsóbban lehet szállást találni a horvát tengerparton az idei főszezonban, mint tavaly - írta a Vecernji List című horvát napilap.

Közösen fejleszt e-sportautókat a Hyundai és a horvát Rimac

A dél-koreai Hyundai Motor Co. és leányvállalata, a Kia Motors Corp. autógyár 80 millió eurót fektet a horvátországi Rimac elektromos autókat gyártó vállalatba.

Újabb bankot vásárolhat az OTP Horvátországban

Horvát lapértesülés szerint az OTP Bank tovább növelné piaci részesedését Horvátországban, azzal a céllal, hogy a második legnagyobb pénzintézetté nője ki magát.

Horvát euró – a kormány bevezetné, a lakosság fele elutasítja

A horvát állampolgárok 53,4 százaléka elutasítja az euró bevezetését, 39,9 százalékuk a valuta bevezetése mellett áll, míg 7,3 százalék bizonytalan.

Horvátország. Munkaerőhiány, enyhülő kereslet sújtja a turizmust

Tíz százalékkal csökkent a foglalások száma Horvátországban a tavalyi év azonos időszakához képest, ráadásul komoly munkaerőhiánytól szenved a helyi szállodaipar - írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap.

Hét ország az uniós agrártámogatások megtartásáért

Hét ország, köztük Magyarország közös nyilatkozatban kérte a termeléshez kötött támogatások növelését vagy legalább a jelenlegi szinten tartását a 2020 utáni uniós költségvetési időszakban a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén - közölte az Agrárminisztérium (AM) a testület brüsszeli ülését követően.

Horvát látványosság. Függőhíd-kilátó épül

Turisztikai látványosságokkal bővül a horvát tengerpart: függőhíd épül a Krka kanyon felett, valamint egy panoráma üvegalagutat is kialakítanak a Sibeniktől nem messze lévő Primosten üdülővárosban.

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).