Az üzleti sikerek, a versenyképesség és nem utolsó sorban a vállalati túlélés fontos kulcselemei az innovációs tevékenység, valamint a kreativitás. Dr. Gonda György, AzÜzlet.hu vezetési tanácsadójának írása.
Július 19-től nyújthatók be a kérelmek a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására. A 45 milliárd forint keretösszegű pályázat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal idei legnagyobb volumenű kiírása.
Magyarország támogatja Európát abban, hogy megvédje stratégiai iparágait és vállalkozásait az Európán kívüli, környezetszennyező technológiák alkalmazása miatt olcsó versenytársaktól. Egy jól működő uniós belső piac megkönnyíti a magyar cégek európai piacokhoz és globális értékláncokhoz történő csatlakozását - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Helsinkiben megrendezett versenyképességi miniszteri találkozón.
A 2020-ig futó Horizont 2020 elnevezésű K+F keretprogram még rengeteg pályázati forrást kínál, amelyek megszerzésében a kormány továbbra is támogatja a magyar pályázókat - mondta az innovációs és technológiai miniszter.
Három első, három második és négy harmadik díjat adtak át a 28. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny eredményhirdetési ünnepségén Budapesten. A három győztes pályázat szeptemberben elindulhat a Fiatal Tudósok Versenyén is, amelyet az Európai Unió szervez meg minden évben, idén Szófiában.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program idén is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz, elsősorban az innovációs tevékenységeket és azok eredményeinek ipari alkalmazását helyezve előtérbe.
Új megközelítéssel támogatják a kutatókat és az innovátorokat az Európai Innovációs Tanács pályázati konstrukciói, a következő két évben több mint 2 milliárd euró forrásból.
A múlt évben elért kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítmény elismeréseként átadták a pályázaton elnyerhető 2018. évi Innovációs Nagydíj elismeréseket a Parlamentben.
Idén április 4-én és 5-én negyedik alkalommal rendezi meg az Antall József Tudásközpont a kelet-közép-európai régió legfontosabb innovációs fórumát, a think.BDPST konferenciát.
Magyarország alárendelt szerepe helyett minden területen mellérendelt partner kíván lenni Európában, ezért azt javasolja, hogy partneri alapon emeljék tízszeresére a Magyarországnak, valamint a régió valamennyi, az Európai Unióhoz később csatlakozott országának szánt innovációs forrásokat - jelentette ki György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár Brüsszelben.
Az 1990-es évek átalakulása "kevésbé hatékony magyar gazdaságot hagyott maga után. A vállalkozások 97 százaléka magyar tulajdonú, de a hazai hozzáadott érték 51 százalékát a külföldi vállalkozások állatják elő.
Digitális Jólét Hitelprogram indul szeptember elsején. „Nemcsak hitelt adunk, hanem ahol ez szükséges, ott a menedzsmentben történő támogatás is szóba jöhet.” – mondta AzÜzlet.hu-nak Palkovics László miniszter.
Jövőre tovább csökkennek a munkát terhelő adók. A vállalkozásoknál maradó százmilliárdok jelentős fejlődési lehetőséget teremt számukra - vélekedett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter...
Az innovációk, köztük a pénzügyi innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat a világban, napjainkban azonban az országnak jobbak az alapjai, mint tíz éve,...
Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek