Kezdőlap Címkék Légi utasforgalom

légi utasforgalom

A 2019-es utasforgalom 42 százaléka tért vissza a budapesti repülőtérre

Szeptemberben 639 051 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint hatszoros növekedés, a 2019-es rekordévvel összehasonlítva pedig azt mutatja, hogy visszatért az utasforgalom 42 százaléka

Budapest Airport – 78 százalékkal több utas augusztusban

Augusztusban meghaladta a 700 ezret az utasok száma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 78 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz képest. A koronavírus-járvány kialakulása óta ez volt a legforgalmasabb hónap - közölte a Budapest Airport.

Újra teljes fordulatszámon a Wizz Air – bővült a géppark is

A Wizz Air júliusban és augusztusban már 2019-es kapacitása 90-100 százalékán repül, és ezzel az első olyan európai légitársaság lesz, amely visszaállítja a járvány előtti működését - közölte Váradi József a cég 2022-es üzleti évének első negyedéről kiadott gyorsjelentést kommentálva.

Júniusban megugrott a Budapest Airport forgalma

Az első fél évben 603 585 utast kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ennek közel felét a nyár első hónapjában, júniusban. Az utasforgalom dinamikus visszaépülése várhatóan júliusban és augusztusban is folytatódik - közölte a Budapest Airport.

Váradi József: az elhúzódó válság kedvez a WizzAirnek

A WizzAir elegendő tartalékokkal rendelkezik a járvány miatti krízis átvészeléséhez, és annál jobb komparatív előnnyel kerül ki belőle, minél tovább tartanak a korlátozások - nyilatkozta a Reutersnek Váradi József, a WizzAir vezérigazgatója.

Tizedére zuhant a ferihegyi utasforgalom – lezárások

Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.

Budapest Airport: szinte minden bevétel elveszett

A Budapest Airport a várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt legfeljebb 5,5 millió utasra és pénzügyi eredményének drasztikus romlására számít idén.

Légiforgalom Európában: egymilliárdnál is több utas repült tavaly

Az európai légi utasforgalom átlépte az egymilliárdot, Magyarországon  pedig több mint 13 millió légiutas fordult meg 2017-ben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közzétett kimutatása szerint.

Friss

BÉT: emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX

A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Heti makronaptár – Kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását.

A jövőt látják benne – Leginkább az ügyfélszolgálati területen nyert teret a mesterséges intelligencia

A cégek 65 százalékánál szerződést is bontottak az AI-megoldást biztosító társasággal, többnyire etikai aggályok miatt - derül ki a kutatásból.

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.