A Magyar Állampapír Plusz ötéves futamidő alatt folyamatosan emelkedő magas hozamot kínál, az adómentes megtakarítási lehetőség átlátható és könnyen elérhető az érdeklődők számára, ráadásul a befektetett összegnek nincs alsó határa - mondta a pénzügyminiszter.
Június első hetében jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír, a magyar állampapír plusz (máp plusz) első sorozata. A jegyzések egymást követő egyhetes időszakokban folytatódnak majd.
Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven június 3-tól jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek