Kezdőlap Címkék MNB-elnök

MNB-elnök

Matolcsy: elmaradt a bravúr, a magyar gazdaság nem tudott előzni

A járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, de a gazdasági hadviselés vegyes eredményt hozott - vélekedett legújabb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki szerint az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság.

Matolcsy György: ahol nincs infláció, ott nincs megtakarítás

A Magyar Nemzeti Bank eredményesen és nyereségesen gazdálkodott 2019-ben, mi több, középtávú célon belül tartotta az inflációt, ami kivételes siker - mondta a jegybankelnök az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Matolcsy György: van tér a belső eladósodásra

A 2020-as évtized pénzügyi sikereinek kulcsa a kettős - a kormányzat és a jegybank közötti - stratégiai szövetség lehet, amelyhez mintát ad a 2010 és 2012 között végrehajtott költségvetési konszolidáció és a 2013 utáni teljes jegybanki fordulat - írta az MNB elnöke.

Matolcsy: otthonteremtéshez kell kötni a nem használt földek parcellázását

A családoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy elfoglalják és "belakják" az országot - írta a jegybankelnök, aki a demográfiai fordulathoz ismertet követendő nemzetközi példákat és sorol fel javaslatokat legújabb írásában.

Matolcsy: a mai lakáspolitika inflációt termel, nem otthont teremt

Lakáspolitikai fordulatot szorgalmaz a jegybankelnök: egyebek mellett 0 százalékos hitelt kínálna az új, zöld otthont építőknek és vásárlóknak tízéves futamidővel és a források megosztásával.

Matolcsy: vissza kell térni a növekedés bevált receptjéhez

Átmenetileg el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot, de 2022 után kötelező lesz visszafordulni az egyensúly és növekedés bevált receptjéhez - írta a jegybankelnök.

Matolcsy György: a magyar recept működik

A jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve 2030 után is sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hatékonyabban működő államra és egyre fejlettebb piacokra van szükség.

Matolcsy György: a kockázatok erősek, de nagy a lehetőség is

Drámaian indult a 2020-as évtized, a kockázatok erősebbek, a kihívások nagyobbak. Cserébe a lehetőségek is nagyra nőnek, aki nyer, az nagyot nyerhet versenytársaihoz képest - írta legújabb cikkében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Koronavírus után – Matolcsy György a gazdaság újraindításáról: gyorsítás kell

A jegybank elnöke a koronavírus utáni idők teendőiről, a gazdaság újraindításáról fogalmazta meg elképzeléseit. Azt vizionálja, hogy a világgazdaság nem fordul általános válságba, azt írja, nem kell tartani a 2007-2009-es válság megismétlődésétől, és Magyarország jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-et.

Matolcsy: a cél Európa öt legfejlettebb országa közé kerülni

Matolcsy György szerint 2030-ig céljaink világosak: a legjobb öt ország közé kerülni Európában fejlettségben és életminőségben egyaránt, megközelíteni Ausztriát és elérni uniós átlagokat.

Matolcsy: új, kihívásokkal teli világrend alakul

A technológia és a pénz forradalmának jelenlegi korszakában új világrend alakul, az új kihívásokra pedig a jegybankoknak is meg kell találniuk a megfelelő válaszokat - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy: Európának vissza kell térnie a gyökereihez

Meg kell reformálni az Európai Uniót, az eurózónát, magát az eurót - hangsúlyozta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azon a rendezvényen, amelyen bemutatták új könyvét, "Az amerikai birodalom kontra európai álom" című művet.

Matolcsy: meg kell reformálni az eurót

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint meg kell újítani az európai közös pénzt, az új uniós vezetőknek pedig még van idejük megalkotni az euró reformját tartalmazó Maastricht 2.0 szerződést a következő válság előtt, legkésőbb 2022-ig.

Matolcsy: az euró csapda, nem aranybánya

Ideje lenne beismerni, hogy elhibázott lépés volt az euró bevezetése - írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a brit Financial Timesban megjelent cikkében.

Matolcsy: közös eurázsiai pénz jöhet

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint elkezdődött Eurázsia korszaka, amelyben a kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak. Matolcsy György úgy véli, az eurázsiai együttműködés közös pénz bevezetésében is manifesztálódik majd.

Matolcsy: elhúzódó válságsorozat részesei leszünk

Magyarország csak akkor lehet nyertese a nemzetközi fejleményeknek, ha mindenáron megőrzi a 2010-től felépülő siker mögötti "aranyháromszöget": a politikai stabilitást, a pénzügyi egyensúlyt és a gazdasági növekedést  - véli Matolcsy György jegybankelnök.

Matolcsy tíz pontja. Reptéri gyorsvasúttól a cukoradóig

A ferihegyi gyorsvasút mielőbbi megépítését, cukoradó kivetését, illetve a termékenységi problémákkal küzdő nők kezeléseinek állami támogatását sürgeti legfrissebb írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy: viharok jönnek, új program kell

A magyar növekedési modell továbbfejlesztésére van szükség, hosszú távú és fenntartható felzárkózási pályára kell állnia a magyar gazdaságnak - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Matolcsy tíz pontja. Sikeres fordulatok – a magyar gazdaság

A jegybankelnök a Növekedés.hu portálon összegezte az elmúlt évek gazdasági sikereit. Matolcsy György azt írta, tíz világelsőséget is szerzett Magyarország a 2010 és 2019 között végrehajtott tíz sikeres fordulattal.

Áder János kinevezte Matolcsy Györgyöt a jegybank elnökévé

A köztársasági elnök -  Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára - kinevezte Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank elnökévé. Matolcsy György ünnepélyes keretek között letette a hivatali esküjét, így hamarosan megkezdheti második ciklusát a jegybank élén.

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.