Kezdőlap Címkék Nyereség

nyereség

Audi Hungaria: a sztrájkok ellenére is növelhető a termelési szint

Szolid eredményt és stabil gyártási számot ért el tavaly az Audi Hungaria Zrt., amelynek 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2307 milliárd forint) csökkent az árbevétele 2017-hez képest. Az igazgatótanács elnöke szerint idén meghaladhatják a 2018-as év termelési szintjét.

Rekordeladás mellett alacsonyabb nyereséget vár a Toyota

Rontotta a folyó pénzügyi évre vonatkozó eredmény-előrejelzését a Toyota Motor, amely ugyanakkor továbbra is rekordszámú jármű eladására számít.

A kerítés még nincs kolbászból, de nyereséges a Gyulahús

Impozáns forgalomnövekedéssel ünnepelte a gyulai kolbászkészítés 150. évfordulóját a hat éve még a létért küzdő, 2018-ban pedig már hatmilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő, a város tulajdonában lévő Gyulahús Kft., Amely a korábban a felszámolás sorsára jutott húskombinát termelését élesztette újjá.

Samsung: gyengülő kínai kereslet, csökkenő profit

Két év óta először negyedéves működési nyereségének csökkenésére számít a Samsung Electronics, mivel a kínai gazdasági növekedés lanyhulása visszavetette a félvezetők és a mobiltelefonok iránti keresletet.

Az MNB a hitelintézetek 9 hónapjáról: az adózás előtti nyereség 462 milliárd forint volt

A nemteljesítő hitelek aránya a háztartási szektorban 8,4 százalékról 7,9 százalékra, a nem pénzügyi vállalati szektorban 6,2 százalékról 5,8 százalékra csökkent.

Kisebb nyereségre számít a Wizz Air

A dráguló kerozin és a nyári menetrendi időszak késései miatt csökkentette profitkilátásait a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság, amely a szeptember 30-ával végződött első pénzügyi félévben rekord magas adózott eredményt ért el.

Facebook. Csökken a haszonkulcs, már ‘csak’ 42%

Felemásan sikerült a Facebook harmadik negyedéve: bár bevétele és felhasználóinak száma elmaradt a piaci várakozásoktól, nyeresége meghaladta a remélt szintet. A New York-i tőzsdezárás után...

A dízelbotrány ellenére növelte nyereségét a Volkswagen

Növelte forgalmát és nyereségét az idei első három negyedévben a Volkswagen csoport, holott a harmadik negyedévben negatív hatással volt eladásaira és bevételére az új emissziós mérési norma bevezetése. A konszernnek 2018-ban 2,4 milliárd euró költsége származott a dízelbotránnyal összefüggésben.

Jól megy a biztosítóknak, csúcsra jár a nyereség

A biztosítók 2018 első fél évében 40,076 milliárd forint adózott eredményt értek el 520,2 milliárd forint díjbevétel mellett. A nyereség 24,7 százalékkal, a díjbevétel 7 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél évit.

A K&H féléves nyeresége a 30 milliárd forintot is meghaladta

A bankcsoport 2018 első fél évében 31,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 40 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az utasrekord ellenére keveset nőtt a Lufthansa nyeresége

Az egyre növekvő üzemanyagárak és a forgalomirányítók sztrájkjai miatti bevételkiesések, továbbá az Air Berlin gépeinek átvételéből fakadó súlyos pluszköltségek mellett is nőtt valamelyest a német Lufthansa Group nyeresége az év első felében.

A sztrájkok miatt a Wizz Air első negyedéves eredménye is csökkent

Tizennégy százalékkal csökkent a Wizz Air első negyedéves adózott pénzügyi eredménye az előző évihez képest - jelentette az MTI a légitársaság honlapján közzétett eredménykimutatás...

Tavaly is összeettük a McDonald’s nyereségét

A McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. az éttermek felét tulajdonló franchise partnereken kívül tavaly 27,62 milliárd forint árbevételre tett szert, ami 3,91 milliárd forinttal...

Friss

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.