OTP
BÉT – Erősödött a BUX az év első kereskedési napján
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 595,11 pontos, 1,52 százalékos emelkedéssel, 39 734,06 ponton zárt szerdán.
Decemberben csökkent a BÉT részvényforgalma és gyengült a BUX index
Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta az év utolsó hónapját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A 2018-as év egészében 0,6 százalékkal gyengült a BUX az előző három év jelentős emelkedése után, a részvényforgalom viszont 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit - közölte a BÉT.
Tovább terjeszkedik, szerb bankot vásárolt az OTP
Az OTP Bank adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale csoport leánybankja, a Societe Generale Banka Srbija a.d. (SGS) 100 százalékos részesedésének, valamint leányvállalatainak megvásárlásáról - közölte az OTP.
BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén
Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a nyilatkozó piaci szakértők.
BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén
Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó piaci szereplők.
Részvénypiacok – Rossz hangulat, jelentős esés
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 923,31 pontos, 2,27 százalékos csökkenéssel, 39 747,13 ponton zárt csütörtökön, világszerte rossz hangulat uralkodott a piacokon.
BÉT – elemző: Csökkenés várható
Csökkenést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Fontos változások a SZÉP-kártya körül – részletek
A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. A szerződések kiküldését már megkezdték a kibocsátók.
Elemző: a jegybank előrébb hozhatja a kamatemelési ciklust
A tartósan magas infláció erősíti a kamatemelési várakozásokat, noha elsősorban volatilis tételek emelték az inflációt az elmúlt hónapokban - fejti ki Tardos Gergely, az OTP vezető elemzője, aki az euróval szemben forinterősödésre, a dollárral szemben gyengülésre számít.
A lakásépítési kedv töretlen
Nem lanyhul a lakásépítési kedv, a válság előtti szintet közelíti, azonban a pozitív trendhez hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra van szükség az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
Szűkülő termőterületek, elavult módszerek a magyar zöldség- és gyümölcstermesztésben
A magyar zöldség- és gyümölcstermesztés, a rendszerváltás óta szűkülő termőterületen, az uniós átlagtól messze elmaradó termelékenységgel működik. A zöldségfélék hazai átlaghozama az EU-ban többnyire a középmezőnyben helyezkedik el, de a gyümölcsféléknél ez a nyugat-európai hozamoknak csak felét, esetenként harmadát teszi ki.
Szijjártó: Oroszország fontos gazdasági partner
Magyarország és Oroszország gazdasági együttműködése egyre több hasznot hoz a magyar gazdaságnak - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Magyar József 420 milliós jutalommal búcsúzott – a Bonafarmé lett a Hungerit
Régóta tudta a szakma, bár hivatalosan sokáig nem jelentették be, hogy az OTP-vezér, Csányi Sándor tulajdonában álló Bonafarm Zrt. vette meg a szentesi Hungerit...
Csányi Sándor szingapúri alapja 90 ezer OTP-részvényt vett
Csányi Sándorral, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatójával szoros kapcsolatban álló szingapúri Sertorius Global Opportunities Fund PTE Ltd szerdán 90 ezer OTP-részvényt vásárolt 890,19 millió forint értékben
Későn kezdenek takarékoskodni a magyarok
A fiatalabb generációk egyre inkább felismerik a nyugdíjcélú megtakarítás fontosságát, az OTP Nyugdíjpénztár belépési adatai szerint ugyanakkor a legtöbben továbbra is inkább 40 éves koruk körül kezdenek el félretenni nyugdíjas éveikre.
A Csányi-csoporté lehet a Hungerit
A Csányi-csoport felvásárolhatja a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt-t., a GVH hozzájárult a tranzakcióhoz, mert az nem jár káros versenyhatásokkal. A cég 2017 nyeresége mintegy 2 millárd forint volt, a vételárról pedig 16 milliárdos becslések láttak napvilágot.
Az OTP kivásárolta a francia Societe Generale bolgár és albán leányvállalatát
Az OTP Bank többségi tulajdont szerzett a Societe Generale francia nagybank bulgáriai és albán leányvállalatában. Együttműködési megállapodás készül a szolgáltatások kölcsönös nyújtására.
Mobilfizetésben Kína a császár
A mobiltelefonos pénztárcát milliárdnyian használják Kínában, a technológia tud németül, törökül, olaszul és lengyelül. Igaz ezeken a nyelveken még nem kínálja fel a fizetési funkciót. Kína azonban terjeszkedni készül. A magyar mobilfizetés egyelőre gyermekcipőben jár, Németországi tudósítónk beszámolója szerint Európa csak kullog az ázsiai ország után.
Cafeteria: csak a SZÉP Kártya maradt – minden, amit tudni érdemes
A parlament által elfogadott jövő évi költségvetésben csak a SZÉP-Kártya maradt meg egyetlen cafeteria elemnek. Összeszedtük a használatához kötődő legfontosabb információkat.
Euromoney: a térség legje az OTP
A kelet-közép-európai régió és Magyarország legjobb bankjává választotta az OTP Bankot 2018-ban a Euromoney, a világ pénzügyi piacaival foglalkozó iránymutató gazdasági magazin.A bank közleménye...
Friss
61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni
A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.
BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.
Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány
Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.
Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota
Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.
Hírek
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok
A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.
Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak
Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap
Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.
Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig
Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.
Gazdaság
Nem módosította alapkamatát a Bank of England
A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.
Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).