Pénzügyminisztérium
Benyújtották a kata szigorításáról szóló törvényt – részletek
A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek az új kata törvényt, amely továbbra is alacsony összegű, kevés adminisztrációval járó, egyszerű adózási formát kínál a legkisebb vállalkozásoknak - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Államháztartás. Fél év alatt az éves hiányterv 91,7 százaléka teljesült
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hiánnyal zárta az első félévet - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás: 90 százalék közelében a hiány
Májusban 101,4 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere, ami mindössze 37,7 százaléka az egy évvel korábbi 269,0 milliárd forintnak. Ezzel az öthavi deficit 2737,0 milliárd forintra nőtt, és a 3152,7 milliárdra tervezett egész évi összeg 86,8 százalékát érte el - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás. Az éves hiányterv 87,5 százaléka teljesült májusig
Május végén az államháztartás központi alrendszere 2737,0 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás. 326 milliárddal nőtt a hiány áprilisban
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 326,2 milliárd forint hiánnyal zárt áprilisban, ezzel a négyhavi deficit 2635,6 milliárd forintra nőtt, ami a 3152,7 milliárd forintos éves előirányzat 83,6 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás. Négy hónap alatt 83,6 százalékos hiány
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere április végén 2635,6 milliárd forintos hiányt mutatott. Az első négy hónapban kialakult hiány a 3152,7 milliárd forintban előirányzott éves összeg 83,6 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás. Három hónap alatt 72 százalékos hiány
A központi alrendszer hiánya 2309,4 milliárd forint volt március végére, szemben a tavaly első negyedévi 1144,1 milliárddal - közölte gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás. Két hónap alatt 45,5 százalékos hiány
Az év első két hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 1433,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. A kéthavi hiány az idei 3152,6 milliárd forintos módosított törvényi előirányzat 45,5 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.
PM: többlettel kezdte az évet az államháztartás
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 151,3 milliárd forintos többlettel zárt január végén. Az idei pénzforgalmi hiányt a költségvetési törvény 3152,6 milliárd forintban szabja meg – jelentette a Pénzügyminisztérium.
PM: marad az alanyi adómentesség felső határa
Újabb adóügyi sikert ért el Magyarország Brüsszelben, amikor a legkisebb vállalkozások érdekeit védve elérte, hogy továbbra is - a főszabálytól eltérően - 12 millió forint maradhasson az alanyi mentesség összeghatára az áfában - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.
Államháztartás. Több mint 5000 milliárd a tavalyi hiány
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárta a 2021-es évet. Ez a 2287,7 milliárd forint módosított törvényi előirányzat 223,0 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium.
PM: erőteljes növekedés és javuló egyensúlyi mutatók várhatók 2025-ig
Magas ütemű gazdasági növekedés és folyamatosan javuló, a korábban feltételezetteknél kedvezőbb egyensúlyi mutatók várhatók a 2021-2025 közötti időszakban - áll a Pénzügyminisztérium friss makrogazdasági és költségvetési előrejelzésében.
PM: 755 milliárddal csökkenti a kiadásokat 2022-ben a kormány
A magyar gazdaság növekedése továbbra is az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, és az előrejelzések szerint a következő években is magas, 4-5 százalék körüli bővülés várható. A sikeres újraindításnak köszönhetően a magyar költségvetési politika a tervezettnél hamarabb térhet vissza az egyensúlyi pályára - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás. Tizenegy hónap alatt 172 százalékos hiány
Az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt november végén. Az első tizenegy havi hiány a teljes évi előirányzat 171,8 százalékát jelenti - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás. Ezermilliárddal nőtt a hiány novemberben
Az első tizenegy hónapban az államháztartás központi alrendszere 3931,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium.
PM: 2024-ben lehet újra 3 százalékos a költségvetési hiány
A költségvetési hiányt és az államadósságot csökkenő pályára kell állítani, a csökkenés ténye pedig fontosabb, mint annak a mértéke: a hiány mérséklésének fokozatosnak kell lennie - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára.
Államháztartás. Tíz hónap alatt 128 százalékos hiány
Az államháztartás központi alrendszerének bevételei 1730,2 milliárd forinttal, 9,5 százalékkal nőttek az idei év első tíz hónapjában az előző év azonos időszakához képest, a kiadások 2048,2 milliárd forinttal, 9,8 százalékkal voltak magasabbak. A központi alrendszer 2922,2 milliárd forintos hiánnyal zárt október végén, ami az idei évre kitűzött módosított előirányzat 127,7 százaléka és 634,5 milliárd forinttal, 12,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál - derül ki a Pénzügyminisztérium részletes tájékoztatójából.
Államháztartás – 3000 milliárd közelébe nőtt a hiány
Az első tíz hónapban az államháztartás központi alrendszere 2922 milliárd forintos hiánnyal zárt, októberben a deficit mértéke 630 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium.
Államháztartás – 2300 milliárd közelébe nőtt a hiány
Az államháztartás központi alrendszere 2292,0 milliárd forint hiánnyal zárta az év első kilenc hónapját - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Gion Gábor: beruházásokkal tartható fenn a gyors növekedési ütem
A beruházási ráta a második negyedévben 27 százalékot tett ki, és évek óta ezen a magas szinten áll az adat, vagyis a beruházásokat mintha elkerülte volna a válság - mondta a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 10. makrogazdasági konferenciáján.
Friss
MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket
A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.
A Galleri-tesz egy újabb remény lehet a daganatos betegeknek
A Galleri-teszt, vagyis a rák több mint 50 formájának kimutatására szolgáló vérvizsgálat segíthet a diagnózis felgyorsításában és a betegek kezelésének gyorsabb megkezdésében - állítja egy új tanulmány.
31 milliárdosnak van több pénze, mint amennyi az USA kormányának készpénzállománya
Az amerikai államkincstár készpénzállománya veszélyesen alacsony szintre süllyedt, mivel Washingtonban még mindig nem tudtak megegyezni az adósságplafon emeléséről. A Bloomberg Billionaires Index szerint a világ 31 leggazdagabb emberének mind magasabb a vagyona, mint amekkora az amerikai kormány készpénzállománya jelenleg.
A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira
Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.
Hírek
Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal
A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.
A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket
Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.
Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek
Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.
Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is
Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.
Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz
A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás
Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport
Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.
Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj
Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.
Gazdaság
MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket
A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.
A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira
Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.
A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit
A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.