Kezdőlap Gazdaság Sikeresen megújult az adóhatóság
No menu items!

Sikeresen megújult az adóhatóság

Nemzeti Adó és vámhivatal NAV. Már eléárhetők az adózáshoz szükséges információk az szja-hoz AzÜzlet.hu

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, szakmai konferencián Budapesten.

A tárcavezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által rendezett Nemzeti Adókonzultáció rendezvényen hangsúlyozta, hogy folytatják a gazdaságfehérítést. A jövőben is együttműködésre, helyi megoldások keresésére törekednek az adópolitikában, valamint a nemzetközi környezetben a szuverenitás megőrzésére.

Az adóhatóság szemléletváltásával ügyfélbarát hivatal lett, a közösségi építkezés forrásainak biztosítása továbbra is az adópolitika célja – jelentette ki Varga Mihály.

Hangsúlyozta, hogy a NAV teljesítette a megújulás feladatát, ezt az is mutatja, hogy 2010 óta jelentősen javult a megítélése.

Fontosnak nevezte, hogy a NAV tevékenységén keresztül javuljon az adómorál, az emberek megértsék, hogy ha mindenki eleget tesz kötelezettségének, akkor van tere az adócsökkentésnek.

Felidézte: a 2000-es években volt hogy az adópolitika fókuszában az adóemelés és szigorítás állt, a kormány azonban 2010 óta a munkalapú gazdasággal nem erre törekedett, hanem az adócsökkentésre. Az elmúlt 13 évben az volt a cél, hogy az adókat lehetőség szerint ne emeljék, emellett nem büntetnek egyből, a NAV figyelmeztet és együttműködik az adózókkal – tette hozzá.

Közölte: a gazdaság fehérítését tovább folytatják. Az áfarés (beszedhető és beszedett áfa közötti különbség) 2010 óta jelentősen, 2021-re 4,4 százalékra csökkent, ez az egyik legjobb eredmény az unión belül az évtizedben. Ezzel az eredménnyel lehetett megfelezni a személyi jövedelemadót, a járulékcsökkentést is lehetővé tette, valamint az alapvető élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését.

A tárcavezető ismertetése szerint további informatikai fejlesztéseket terveznek, ezen a téren az eredmények közül kiemelte az online kasszák rendszerének bevezetésén túl a magánszemélyek bevallásának automatizálását. Arra kell törekedni, hogy az adatalapú működés alapgyakorlat legyen, az adatok elemzésével célzottabbá lehet tenni az ellenőrzéseket, ami tovább fehéríti a gazdaságot – mutatott rá Varga Mihály.

Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke a “Sürgős paradigmaváltás – búcsú a bevallásoktól!” címmel megtartott előadásában kiemelte: át kell alakítani a gazdasági gondolkodást az információtechnológiai fejlődésnek megfelelően. Az online számlarendszerrel kapcsolatban rámutatott, hogy  tételes, tranzakciószintű adatszolgáltatásra van szükség.

Folyamatban van az elektronikus bérszámfejtés kialakítása, ami nagyobb átláthatóságot, a személyes adatok szuverenitását, szilárdabb társadalombiztosítást tesz lehetővé – ismertette. Javaslatot tettek egy újfajta ellenőrzés bevezetésére, ami adategyeztetés lesz, vizsgálják az ellenőrzési tapasztalatok alapján ennek a szükségességét. Kitért arra is, hogy a digitális állampolgárság rendszere (e-ID) rendkívül megkönnyíti majd a kommunikációt az adózókkal, ezen is dolgoznak.

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az adópolitika jövőjéről elmondta: 2010 óta elindult a hosszú távú, kiszámítható adócsökkentés és az eSZJA-rendszer bevezetése. Az adópolitika vezérfonalai továbbra is a kevesebb adó, adócsökkentés, egyszerűsítés, a versenyképes rendszer és partneri viszony kialakítása. Az adórendszer súlypontját a munkát terhelő adók felől a fogyasztási adók felé tolták el, ezt folytatni fogják – sorolta.

A versenyképesség növelése a legfontosabb prioritás az adórendszerben, ennek fontos elemei az egykulcsos, arányos személyi jövedelemadó, a 9 százalékos társasági adó, a nagyvonalú beruházásösztönzők, K+F és jogdíjkedvezmények, valamint, hogy nincsen forrásadó – ismertette.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.