Kezdőlap Címkék Rába

Rába

Kéklámpás járművek költöznek szombaton az Aeroparkba

A 2021-ben indított, nagyszabású programmal a kéklámpás szolgálatok munkáját szeretné közelebb hozni mindenkihez az Aeropark, ezért a járműbemutatók mellett számtalan interaktív eseménnyel készülnek a szervezők.

Alapítványi tulajdonba kerül a Rába ötöde

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től - közölte a járműgyártó vállalat.

Felhabosodott a Rába vize

Intenzív habzást figyeltek meg a hétvégén a Rába folyó Vas megyei szakaszán. Vízügyi szakemberek szerint természetes jelenség lehetett.

Új vezetők a Rába élén

Hetzman Béla lett a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának új elnöke, Lepsényi István pedig a felügyelő bizottság új vezetője, egyben az auditbizottság egyik új tagja - közölte a járműgyártó társaság.

Árhullám. A Duna pénteken tetőzhet Budapestnél

Árhullámok alakultak ki több magyarországi folyón is a napokban lehullott jelentős mennyiségű csapadék hatására - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Győr. A Rába felvásárolja a Rekard hajtóműgyártót

Megszületett a megállapodás a Rába Járműipari Holding Nyrt. és a Rekard csoport között, az akvizíció értéke 700 millió forint.

Osztalék. 17,8 forintot fizet részvényenként a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként 17,80 forint osztalékot fizet a 2018. évi eredmény után a társaság ezer forint névértékű részvényeire.

Friss

Rárepül az EB-re a Wizz Air

A légitársaság június 15-én és június 19-én Budapestről és Debrecenből is indít járatokat a mérkőzésekre.

Nem taposni, hanem visszavinni!

A kisebb üzletek kézi visszaváltó pontként is csatlakozhatnak a rendszerhez, ha a visszaváltást kézi úton, mobil alkalmazás támogatásával tudják megoldani.

Útimorzsák Ronaldo hazájából – Portugália: felszálló pályán

Az előrejelzések szerint az ibériai ország gazdasága idén a harmadik leggyorsabban növekvő gazdaság az Európai Unióban.

Az EU az informatika területét érintő állami támogatásokat hagyott jóvá

A CIS az első olyan, közös európai érdeket szolgáló projekt, mely a felhő- és pereminformatika-technológiák területén valósul meg.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.