Kezdőlap Címkék Sztrájk

sztrájk

Ryanair: szerdán ismét sztrájkolnak a német pilóták

A német pilóták szakszervezete, a Vereinigung Cockpit (VC) hétfőn este jelentette be, hogy a Ryanair alkalmazásában álló tagjai szerdán egynapos munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk várhatóan minden Németországból induló Ryanair-járatot érint majd.

Az olasz pilóták is a Ryanair tenyerébe csaptak

Az ír után az olasz szakszervezetekkel is megállapodott a Ryanair az új kollektív szerződésről, a pilóták szakszervezete elfogadta a javaslatot.

Ryanair-sztárjk: három budapesti járatot töröltek

Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a holnapi, több országban zajló munkabeszüntetés miatt.

Ryanair: a németek is csatlakoztak a sztrájkhoz

Sztrájkot hirdettek péntekre a Ryanair diszkont légitársaság németországi és hollandiai pilótáinak szakszervezetei is, csatlakozva a cég írországi, svédországi és belgiumi pilótáinak munkabeszüntetéséhez.

Ryanair: a svéd pilótáknak is elegük lett

Az ír fapados légitársaság svéd pilótái sztrájk mellett döntöttek, mert állításuk szerint a Ryanair nyolc hónapja szóba sem áll velük. Közben kiderült, a vezérigazgató, Michael O’Leary lemond éves bónuszáról a járattörlések miatt, de ez csak olaj volt a tűzre.

A légi sztrájk ára – Air France-KLM

A sztrájkok miatt lett veszteséges az Air France-KLM francia-holland légitársasági csoport az első félévben, a munkabeszüntetés több mint 300 millió eurójába került a cégnek.

Sztrájkra készülnek a Ryanair németországi pilótái (is)

Sztrájkot helyezett kilátásba a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit - VC), a diszkont légitársaságnál augusztus második hetétől lehet ismét munkabeszüntetés.

A sztrájkok miatt a Wizz Air első negyedéves eredménye is csökkent

Tizennégy százalékkal csökkent a Wizz Air első negyedéves adózott pénzügyi eredménye az előző évihez képest - jelentette az MTI a légitársaság honlapján közzétett eredménykimutatás...

A Ryanair-vezérének beintettek a szakszervezetek – Milliók nyaralása veszélyben

Legutóbb még úgy tűnt, a legfinomabban szőrösszívűnek és pokróc stílusúnak nevezett Ryanair-vezér, Michael O’Leary súlyosabb következmények nélkül farag nyereséget az utasok és a pilóták...

Friss

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül.

A Generali közgyűlése jóváhagyta a 2024-es pénzügyi beszámolót

A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.

A gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

Hírek

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit