Kezdőlap Címkék Tej Terméktanács

Tej Terméktanács

Vegyünk trappista sajtot – a Tej Terméktanács kampánya

Tavaly 92 ezer tonna sajtot termeltek Magyarországon, ebből a szakmai szervezet adatai szerint 27 ezer tonna volt a trappista.

Olcsó külföldi dobozos tej és félkemény sajt piacromboló hatása

Az import is új erőre kapott, az elmúlt nyolc hónapban jelentős mennyiségű félkemény sajt és UHT tej érkezett az országba, amely piacromboló hatása megkérdőjelezhetetlen.

Válassza a hazait! – az Aldi támogatja a magyar élelmiszeripart

Az ALDI Magyarország számára kiemelten fontos a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatása. A vállalat 2021 végén önként vállalta, hogy kizárólag magyar friss húst és tojást kínál szortimentjében, továbbá 65 alapvető tejterméke is hazai forrásból érkezik üzleteibe. A vállalás óta eltelt időszakban az ALDI több tízmilliárd forinttal növelte a magyar cégeknek adott megrendeléseit, amelyek a magyar élelmiszer-kapacitások bővítését, munkahelyek megtartását és fejlesztését tették lehetővé.

Ajánlás – tejtermelők a dömpingárazás ellen

A tejpiaci helyzet stabil, de néhány nagykereskedőnél megjelentek a dömpingáras importált UHT-tejek és félkemény sajtok, ezért a Tej Terméktanács elnöksége ajánlást adott ki az etikus piaci magatartásról.

Uniós oltalmat kapott a túró

A rögös túró hagyományos különleges termék védettséget kapott az Európai Bizottságtól - közölte a bejegyzésre vonatkozó kérelmet benyújtó Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az eredetvédettséget...

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.