Kezdőlap Hírek Continental - sztrájk. Határozatlan ideig áll a munka Makón
No menu items!

Continental – sztrájk. Határozatlan ideig áll a munka Makón

Délután újra tárgyalóasztalhoz ülnek a felek. Illusztráció: MTI/Rosta Tibor

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében.

Hajdú Roland, az MGSZ titkára közölte: a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta. Az új megállapodásról – kisebb megszakításokkal – decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért a fokozatosság elvét betartva három munkabeszüntetést tartottak, és végül kénytelenek voltak határozatlan idejű sztrájkot hirdetni.

A szakszervezet részletesen ismertette a munkáltatóval követeléseit, meghatározva az ezek teljesítéshez szükséges forrásokat is, ám ezekre nem kaptak semmilyen választ – mondta az érdekképviseleti vezető.

A munkabeszüntetés addig fog tartani, amíg nem kezdődik érdemi egyeztetés a sztrájkkövetelésekről, így a jobb munkafeltételekről és a dolgozóknak járó juttatásokról

– hangsúlyozta Hajdú Roland.

A szintén az üzemben működő Contitech Dolgozók Független Szakszervezete szerint nem a sztrájk a megfelelő érdekérvényesítési eszköz. Leszögezték, a kollektív szerződés megkötésében érdekeltek, de amíg tart a sztrájk, erre nincs lehetőség.

A cég közleménye szerint a csütörtökön befejeződött 24 órás munkabeszüntetést követően többször is tárgyaltak az MGSZ sztrájkbizottságának tagjai és a munkáltató képviselői. A felek hajlandóságot mutattak arra, hogy a megállapodás részleteit kollektív szerződésben rögzítsék, de pénteken az MGSZ visszautasította a munkáltató kezdeményezését, hogy ebbe az egyeztetésébe – a törvényi kötelezettségekkel összhangban – a másik két szakszervezetet is bevonják. Mint írták, az MGSZ ismét felállt a tárgyalóasztaltól anélkül, hogy a munkáltató megoszthatta volna a helyzet rendezésére vonatkozó konstruktív javaslatait.

A munkáltató kedd délutánra tűzte ki a kollektív szerződés tárgyalásának következő időpontját, amelyen mindhárom szakszervezet megjelenésére számít.

Leszögezték, az egyenlő érdekképviselet jogát minden munkavállalónak és mindhárom szakszervezetnek biztosítani kell.

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...
Hirdetés

Hírek

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...