Kezdőlap Fogyasztóvédelem Csak Heineken van? Visszaesőként 15 millió forint bírságot kaptak
No menu items!

Csak Heineken van? Visszaesőként 15 millió forint bírságot kaptak

heineken.com

A sörválaszték szűkítése miatt 15 millió forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t, egyben kötelezte megfelelési program kialakítására – közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a GVH iránymutató vizsgálata feltárta, hogy a Heineken a törvényi tilalom ellenére szinte kizárólagosságot eredményező beszállítói együttműködést alakított ki egy fővárosi vendéglátóhellyel. A holland tulajdonú sörgyártó cég olyan feltételekkel alakított ki a vendéglátóhellyel, amely azt arra ösztönözte, hogy szinte teljes egészében a Heinekentől szerezze be a sörkészletét. Ezzel a lépéssel a vállalkozások megsértették az új kereskedelmi szabályozás előírásait, mivel leszűkítették a fogyasztók választási lehetőségeit, és gátolták más sörgyártók érvényesülését – írják a közleményben.

A GVH Versenytanácsa figyelembe vette, hogy a Heineken egy korábbi mulasztására tekintettel visszaesőnek minősül, és a most vizsgált magatartással kifejezetten a kisebb piaci szereplők térnyerését elősegíteni hivatott szabályozás megkerülése volt a célja – írják a közleményben.

Mindezek figyelembevételével a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. az egyetlen vizsgált vendéglátóhely forgalma alapján 15 millió forintos bírságot kapott, a versenytanács megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, és kötelezte a sörgyártót egy belső megfelelési program kialakítására, amely biztosítja, hogy üzleti feltételei nem ösztönzik a vendéglátóhelyeket a jogszabályi küszöbök átlépésére.

Az ügyben érintett vendéglátóhelyet üzemeltető Woda Bt.-t a jogsértésben betöltött csekélyebb szerepére tekintettel a hatóság figyelmeztetésben részesítette bírság kiszabása helyett, és arra kötelezte a budapesti kisvállalkozást, hogy alakítson ki a versenyjogi előírásoknak való megfelelést, és a jogsértések megelőzését biztosító belső eljárásrendet – tájékoztatott a GVH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az infláció felett nőtt a tőkepiaci szereplők, pénztárak, biztosítók forgalma 2024-ben

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok egyéni számláin jóváírt tagdíjbefizetések és adójóváírások összege 12,6 százalékkal, 165,1 milliárd forintra nőtt, a kifizetések pedig 6,6 százalékkal, 130,2 milliárd forintra csökkentek.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Az egy évvel korábbinál 3,6 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

2025 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6, munkanaptényezővel kiigazítva 5,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél
Hirdetés

Hírek

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,