Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Cseh vita az NBB-ről: orosz érdekeket szolgál?
No menu items!

Cseh vita az NBB-ről: orosz érdekeket szolgál?

A cseh parlamenti felsőház külügyi bizottsága azt javasolja, Csehország lépjen ki a Nemzetközi Beruházási Bankból (NBB), amelyet 1970-ben hoztak létre Moszkvában. A testület zárt ülésen foglalkozott az NBB Budapestre települését ismertető kormányjelentéssel.

A bizottság határozatában javasolja a szenátus elnökségének, hogy szólítsa fel a kormányt azon lépések megtételére, amelyek “feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy Csehország kilépjen az NBB-ből”.

Pavel Fischer

Pavel Fischer, a bizottság elnöke újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a Nemzetközi Beruházási Bank a szocializmus időszakának és a KGST-nek a maradványa, amely ma elsősorban Oroszország érdekeit szolgálja. “Nincs semmi ok arra, hogy tagok maradjunk, Csehország számára ez nem előnyös. Az NBB ráadásul biztonsági kockázatot is jelent, ezért legfőbb ideje, hogy előkészítsük kilépésünket” – jelentette ki.

A cseh pénzügyminisztérium nyilvános állásfoglalásában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a bank sikeres átalakításon esett át, és a cseh cégeket is támogatja. A tárca szerint a cseh kormány egyhangúlag jóváhagyta az NBB székhelyének áthelyezését Moszkvából Budapestre. A bank ezzel közelebb került a cseh piachoz, korlátozva lesz az esetleges orosz befolyás, s nagyobb lesz az ellenőrzés is. A minisztérium közölte: nincs bizonyíték arra, hogy az NBB megsértette volna az Európai Unió Oroszország elleni szankcióit.

A cseh kormány jelentése szerint Oroszország az NBB tőkéjének 47 százalékát ellenőrzi.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: megszűnik az egyetlen hazai foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató

Ennek egyik oka lehet, hogy a hazai fejlesztésnek számító önkéntes nyugdíjpénztári forma jóval megelőzte a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóit, és már az önkéntes rendszer is tartalmazta a munkáltatói hozzájárulás lehetőségét, s

Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól

A 2014 óta rotációs rendszerben megrendezett Békekenyér konferenciának 2025-ben Magyarország, közelebbről Szarvas városa ad majd otthont. 

Közlekedés az Autómentes Hétvégén, október 5-én és 6-án

Autómentes Hétvégét rendeznek Budapesten október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...