Hirdetés
Kezdőlap Hírek Csökkent a BUX
No menu items!

Csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 494,13 pontos, 0,75 százalékos csökkenéssel 65 599,49 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint lényeges kibocsátói hírek nem jelentek meg, a tőzsdén így hangulatvezérelt kereskedéssel kezdődött a hét. A befektetők alighanem aggódnak a kedden megjelenő amerikai inflációs adatok miatt, legalábbis erre utal, hogy a részvénypiacok Európában másutt sem zártak jó napot. A folytatásban az OTP-nek nem kedvez, hogy sajtóértesülések szerint egy másik bank, a Raiffeisen az oroszországi tevékenysége miatt figyelmeztetést kapott az amerikai pénzügyminisztériumtól –  tette hozzá Árokszállási Zoltán.

A Mol 12 forinttal, 0,41 százalékkal 2926 forintra csökkent, 766,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 225 forinttal, 1,32 százalékkal 16 860 forintra esett, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,79 százalékkal 879 forintra gyengült, forgalma 677,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,31 százalékkal 9660 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 5835,09 ponton zárt hétfőn, ez 2,24 pontos, 0,04 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.(MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A klímavédelemről is szól a bécsi ViennaUP startup fesztivál

Hagyományosan a fesztivál keretében rendezik meg a Smart City Summit-ot, amely idén az energiafüggetlenségre fókuszál.

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

A következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Megnyílt a JÉGVILÁG a Nyíregyházi Állatparkban

A 10.000 évvel ezelőtti jégkorszakot valósághű mamutok, mamutcsontvázak jelzik.

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...


This will close in 0 seconds