Hirdetés
Kezdőlap Agrár Csökkent az agrárexport - jelentős visszaesés a gabonafélék kivitelében
No menu items!

Csökkent az agrárexport – jelentős visszaesés a gabonafélék kivitelében

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportja csökkent, importja nőtt tavaly, így az ágazat külkereskedelmi aktívuma mérséklődött az előző évhez képest, miközben az agrárgazdaság cserearánya javult, és az exporton belül nőtt a magas feldolgozottságú termékek aránya – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) agrár-külkereskedelem tavalyi eredményeit elemző kiadványából.

A Központi Statisztikai Hivatal adatain alapuló elemzés szerint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 2,2 százalékkal 8685 millió euróra nőtt, behozatala 12,8 százalékkal emelkedett, 5816 millió eurót tett ki. Az agrár-külkereskedelem aktívuma 2869 millió euró volt, 424,7 millió euróval kevesebb, mint 2017-ben. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek export volumenindexe 3 százalékkal csökkent, az importé 3,9 százalékkal nőtt 2018-ban. Az exportárindex 0,9 százalékkal, az importárindex 0,3 százalékkal emelkedett. A cserearány-mutató értéke 1,01, azaz az agrár-külkereskedelmi cserearány javult 2018-ban.

Az agrárexport aránya a teljes nemzetgazdasági exporton belül esett, 2017-ben 8,8, 2018-ban 8,3 százalék volt. Az agrárimport aránya évek óta 6 százalék körül alakul, 2017-ben 6,0 százalékot, 2018-ban 5,9 százalékot ért el.

A 24 mezőgazdasági és élelmiszeripari árucsoport közül 14 exportértéke nőtt az előző évhez viszonyítva. Legjobban a dohány és termékei árucsoport árbevétele nőtt (+65 millió euró). Az ital, szesz, ecet exportja 49,4 millió lett több az előző évinél, főként az ásványvíz, ízesített alkoholmentes italok, valamint a borexport növekedése miatt. A legnagyobb visszaesés a gabonaféléknél volt: az exportérték 377,1 millió euróval (25 százalékkal) 1161,5 millió euróra csökkent a búza, a kukorica és az árpakivitel visszaesése miatt. Az olajos magvak exportja 71,9 millió euróval, a gyümölcsféléké 54,1 millió euróval maradt el a 2017. évitől.

Az AKI kiadványa szerint a 24-ből 16 mezőgazdasági és élelmiszeripari árucsoport importértéke nőtt, a legnagyobb mértékben az állati takarmányé, 53,6 millió euróval. A zöldség- és gyümölcskészítmények behozatala 28,9 millió euróval, az állati eredetű élelmiszer-készítményeké 27,7 millió euróval, a zöldségféléké 23,1 millió euróval lett több. Legnagyobb mértékben az élő állatok (-60,1 millió euró), valamint a cukor, cukorkaáruk (-32 millió euró) importja csökkent.

Az AKI kiemeli, hogy a magyarországi export erősen, az import valamivel kevésbé koncentrált: az agrárexport értékének közel 80 százalékát, az import értékének 66 százalékát 10-10 árucsoport adta tavaly. Az exportban kulcsszerepet játszó termékek euróban számolt árbevétele a kukorica, a napraforgómagolaj, a búza, a sertéshús és a repce kivételével meghaladta az előző évi értéket. A kukorica exportvolumene csaknem 30 százalékkal esett, amit az exportár 13 százalékos emelkedése csak részben ellensúlyozott. Jelentősebb exportérték-növekedést a dohánytermékeknél (56,8 százalék) mértek.

A legnagyobb áresés a napraforgót érintette (-20,8 százalék), de mivel 37,7 százalékkal nőtt az exportvolumen, így a termék exportárbevétele 9,1 százalékkal emelkedett.

A kiadvány szerint a feldolgozatlan termékek 2010-2012 között az agrárexport árbevételének 37-38 százalékát biztosították, 2013-2017-ben ez az arány 31-33 százalékra esett, 2016-ban a 31 százalékos részesedés elsősorban a kukoricaexport visszaesésének tulajdonítható. A részesedés 2018-ban tovább csökkent, 29 százalékot tett ki.

Az elsődleges feldolgozottságú termékek aránya évek óta 30 százalék körül alakult, 2017-ben és 2018-ban viszont 32-33 százalék volt. A magas feldolgozottságú termékek részesedése (ami 2012-ig 31-32 százalékot tett ki) 2017-ben 34 százalék volt, tavaly pedig 38 százalékra nőtt. A változás hátterében egyrészt a mezőgazdasági alapanyagok exportértékének csökkenése, másrészt a feldolgozott termékek exportjának növekedése áll – olvasható a kiadványban. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Enyhe emelkedés várható nyitásban

A nemzetközi befektetői hangulat mérsékelten pozitív, így nyitásban kismértékű emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén.

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

Az árbevételt a lehető legjobban maximalizálni kell ahhoz, hogy minél nagyobb eséllyel jussunk minél több támogatási forráshoz.

A zöldenergiára való áttérés az iparstratégia fontos pillére

Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.