A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget – fejtette ki...
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség előrejelzése szerint a légitársaságok 2018-ban 33,8 milliárd dollár összesített adózott eredményt érhetnek el, 11 százalékkal kevesebbet, mint tavaly.
Alexandre de...
A szerződésekbe foglalt tisztességtelen feltételek miatt az adós nem szenvedhet hátrányt – állapította meg az Európai Unió Bírósága.
A devizahitel-adósok helyzetének rendezése céljából elfogadott magyar...
Miközben sorra zárnak be az üzletek Magyarországon, addig az élelmiszerláncok folyamatosan bővítik hálózatukat. A terjeszkedésben a Spar utolérhetetlennek látszik, de a konkurensek is masszívan...
Az online kereskedők eddig jobbára átvállalták a logisztikai cégek áremeléseit, de az idei drágulásokat már a netes vásárlók is megérezhetik.
A GKI Digital és az...
Felpezsdül a hazai energia- és üdítőital-piac: előbbin új szereplő lép színre, utóbbin egy világmárka-érdekeltség vált tulajdonost.
Saját fejlesztésű energiaitalt visz piacra a Skybaby SD Kft.,...
Bár a szakmának vannak még aggályai, mától nem figyelmeztetést, hanem bírságot küld a túlterhelt tehergépkocsik üzemeltetőinek az éles üzembe kapcsolt nemzeti tengelysúlymérő rendszer.
A közúti...
Mától lépnek életbe az Európai Unióra, Kanadára és Mexikóra kivetett amerikai védővámok. Az unió válaszlépésre készül, Washington hajthatatlan, a helyzet feszült. Londoni elemzők szerint...
Május 30-án a budapesti Akademia Italia étteremben rendezték meg a június 16-ig tartó negyedik Olasz Fesztivál sajtótájékoztatóját. A fesztivált az Olasz Külkereskedelmi Intézet szervezi...
Egyelőre három városban nyitott diszkont, automata üzemanyagtöltő állomást az ALDI. A részpiac legjobb árait ígéri a cég.
Budaörsön, Sopronban és Szigetszentmiklóson is benzinkutat nyitott üzletei...
Benyújtotta a kormány az új uniós adatvédelmi rendelettel összefüggésben az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítását, az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat...
Londoni pénzügyi elemzők szerint ha a nyersolaj hordónkénti ára 100 dollárig emelkedik és tartósan ezen a szinten marad, annak jelentős globális növekedési és inflációs...
A diákmunkavállalók tájékoztatása, illetve a diákok munkajogi problémáinak megoldása érdekében együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) -...
Speciális szegmensben, közös cégben egyesíti erejét a KÉSZ Csoport és az Assist-Trend Kft. Az új vállalkozás az ipari épületek és objektumok teljes körű higiéniai,...
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) értékelése is megerősíti, hogy a magyar gazdaság növekedése előretekintve is stabil és az ágazatok széles körére kiterjedő...
A nyár egyet jelent a várva várt szabadságokkal, pihenéssel, utazásokkal. Számtalan nyaralási úti cél közül választhatunk, annak megfelelően, hogy ki hogyan szeret kikapcsolódni leginkább....
Elfogadta a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosítását kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése, amelyről a testület tárgyalói korábban már előzetes megállapodásra...
Tízhavi mélypontra esett az euró dollárhoz viszonyított árfolyama kedden, miután az olasz állampapírok piacán átsöprő masszív eladási hullám arra késztette a befektetőket, hogy szabaduljanak...
Izgalmas vagy ijesztő jövő vár ránk? A digitális lehetőségek és az internet kényelmesebbé, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá teszik az életünket, ugyanakkor újabb és újabb veszélyforrások...
Két év alatt átlagosan több mint 25 százalékkal emelkedtek a lakásárak az V. kerületben. A használt és az újszerű otthonok drágulása idén is dinamikus...
Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott
A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.
A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek