Kezdőlap Hírek Még mindig milliókat lehet keresni a belvárosi lakáspiacon
No menu items!

Még mindig milliókat lehet keresni a belvárosi lakáspiacon

Két év alatt átlagosan több mint 25 százalékkal emelkedtek a lakásárak az V. kerületben. A használt és az újszerű otthonok drágulása idén is dinamikus az erős kereslet miatt. Ám mivel az árak még így is elmaradnak a régiós fővárosokétól, további befektetői hullám várható – állapítja meg friss felmérésében az Otthontérkép Csoport.

Úgy tűnik, semmi sem szab határt a lakások drágulásának Budapest szívében. Két éve, az első negyedév végén a felújítandó otthonokért átlagosan 660 ezer forintot kértek egy négyzetméterért, idén az első három hónap utolsó napján már 807 ezer forintnál állt a mutató. Még nagyobb a különbség az újszerű lakásoknál: két éve március végén 876 ezer forint volt az átlagos kínálati ár, idén az első negyedév végén 1,168 millió forintot kértek – olvasható ki az Otthontérkép belvárosi és lipótvárosi eladó lakások árát vizsgáló felméréséből.

Az újszerűeknél a dinamikus április további 110 ezer forintot tett a kínálati átlagárhoz és az elérte a négyzetméterenkénti 1,278 millió forintot. Több tényező is azt jelezi, hogy nem hagy alább ez a lendület. Egyrészt a befektetők (zömmel a készpénzes oroszok és kínaiak) még mindig jó hozamot tudnak elérni, másrészt a felújítási költségek (anyag, munkaerő) durva emelkedése is növeli a kínálati árat. Néhány ingatlanfejlesztőt ez sem tántorít el attól, hogy luxus lakásokat alakítson ki régi bérházakban vagy tetőtereket újítson fel. Értékesítéskor még mindig 25-35 százalékos lehet a haszon.

Az újjávarázsolt lakásoknál a plafon egyelőre kétmillió forint körül mozog. Vagyis egy 100 négyzetméteres, egyébként nem túl nagynak számító otthonért 200 millió forintot kell letenni.

Az V. kerület vonzereje részben maga a lokáció, vagyis az, hogy minden sétatávolságban van és közel vannak a szolgáltatások és a kulturális, szabadidős lehetőségek. Folyamatosan megújul Budapest szíve, rendezettek lesznek a közterek, új irodaházak, hotelek, éttermek és üzletek nyílnak, szinte teljesen eltűntek a foghíjak. A lakosságon belül inkább a tehetősebbek, bár nem a gazdagok, vannak többségben és a sok állami intézmény miatt nagyobb a biztonság is az átlagosnál – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője.

A szakértő utalt rá, hogy ebben a kerületben egymás után újulnak meg komplett bérházak (homlokzati felújítás, liftcsere, tetőcsere), ez mind növeli a bennük lévő lakások értékét. Elég sok a tágas, jó beosztású nagypolgári lakás. Az Otthontérképen hirdetett, Duna közelében lévők, nem beszélve a folyópartiakról, a legdrágábbak, itt jellemző az 1,5-2,2 milliós négyzetmáterár.

„A befektetők itt a legaktívabbak. Hacsak tehetik, egyszerre több, lehetőleg azonos emeleten lévő lakást vásárolnak meg, majd átalakítják és felújíttatják az ingatlanokat.” – mondta Mester Nándor, aki hozzátette: Most már kevésbé a rövid távú kiadásra összepontosítanak, inkább több évre adják bérbe az első osztályú anyagok felhasználásával, kiváló minőségben felújított, több egyedi szolgáltatást is tartalmazó lakásokat.

Az V. kerületen belül kiemelt övezetnek számít a Bazilika, a Szabadság tér és közvetlen környéke, amit banknegyednek is szoktak hívni. Itt viszonylag kicsi a kínálat, a piacon gyakorlatilag nem találni egyben megvásárolható 800-1000 négyzetméternyi lakóterületet. Nyilván azért is visszafogott a kínálat, mert a tulajdonosok további áremelkedésben reménykednek és addig is kiadják lakásaikat. Ebből továbbra is jelentős bevételt érhetnek el.

Idén az első három hónapban a főváros egészében 120-130 ezer forint között volt a havi átlagos lakbér, négyzetméterre vetítve átlagosan 2800-2850 forintot kellett fizetni. Az V. kerületben ennél magasabb értékeket látni már évek óta, a bérleti díj sávja 2018 májusában 3,5-8 ezer forint közé esik. Így egy két hálószobás, 100 négyzetméteres lakásért akár 500-600 ezer forintot is ki kell fizetni, ami még mindig alatta marad az azonos lokációjú bécsi, pozsonyi vagy prágai lakásbérleti díjaknak.

A régiós eladási árakkal kapcsolatban a vezető elemző hozzáfűzte: „Prágában a belvárosban 1,2 millió Ft/négyzetméter, a külső kerületekben 780-800 ezer Ft/négyzetméter a lakások átlagos ára. A történelmi belvárosban és persze a vár körzetében, a folyó túloldalán 1,4-1,7 millió forint a jellemző ár, de találni 2 milliósat is. Pozsonyban a centrumban 1,1 milliós az átlagár, a kijjebb lévő körzetekben 600-800 ezer forint közé esik. Csehországban az elmúlt két évben 13, Szlovákiában 4-6 százalékkal emelkedtek az átlagárak.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg