Kezdőlap Gazdaság Domokos László: ezermilliárdos adócsökkentésre lenne szükség
No menu items!

Domokos László: ezermilliárdos adócsökkentésre lenne szükség

A válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók jövedelme. Ezt segítheti az egy számjegyű személyi jövedelemadó alkalmazása – jelentette ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Domokos László a Magyar Nemzetnek elmondta: a koronavírus-járvány okozta válság olyan mértékben alakítja át a viszonyokat, amihez legfeljebb csak az 1989-90-es rendszerváltozás hasonlítható.

Domokos László. Fotó: aszhirportal.hu

A kormánynak a pandémia nyomán mindenekelőtt azt kell eldöntenie, hogy válságot akar kezelni vagy a változást menedzselné. “Aki válságot kezel, az rövid távon gondolkodik, adót emel és megszorításokat vezet be. Aki viszont észreveszi, hogy átalakultak a viszonyok, és az új feltételekhez igyekszik igazodni, az felkészül a változásra, ezért adót csökkent és szélesíti a lehetőségeket” – fejtette ki az ÁSZ elnöke.

Úgy vélte, két világnézet jelenik meg ma a hazai politikában. “Az egyik szemlélet szerint olyan válság a mostani, amit segélyekkel kell kezelni, vagyis csak túl kell élni a krízis időszakát, és majd visszazökken az élet a régi kerékvágásba. Csakhogy ez a felfogás téves, mert nem juthatunk vissza oda, ahol például januárban voltunk. A magyar politika másik iránya szerint – s ezt követi a kormány – a befektetés a lényeg, mert magától nem tér vissza a fejlődés időszaka” – mondta hozzátéve, hogy az utóbbi felfogást tartja helyesnek.

A számvevőszéki elnök szerint a válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók, a családok jövedelme. Ehhez azonban az államnak kell megfelelő lépést tennie, és ez a lépés szerinte “most a kormány egyik régi tervének megvalósítása, az egy számjegyű személyi jövedelemadó mielőbbi alkalmazása lenne“.

Hozzátette: számításaik szerint egy százalék szja-csökkentés 170 milliárd forintba kerül, “azaz nagyjából ezermilliárd forintos adócsökkentésről beszélünk. Ennyi maradna a legálisan munkát vállaló majdnem négy és fél millió embernél.”

Domokos László szerint Magyarország egyik legfontosabb feladata, hogy a következő két-három évben garantálja saját fizetőképességét, ehhez pedig hitelekre is szüksége lesz. Úgy vélte, “az államnak saját polgáraitól kell kölcsönt kérnie“. Szükség lenne például nyugdíjcélú állampapírra – ezt korábban tervbe is vette a kormány, de még nem vezette be. Felvetette annak lehetőségét is, hogy rövid lejáratú, jól kamatozó, néhány hónapos állampapírokból is vásárolhasson a lakosság.

A számvevőszéki elnök elmondta: “Három intézkedéstípus kifejezetten hatékony lehet gazdasági krízishelyzet idején. (…) Az első a társadalom öngondoskodásának támogatása – ezt szolgálhatná az új típusú állampapírok bevezetése. A második az adóegyszerűsítés és a gazdaság további fehérítése. Utóbbi területen az elmúlt években hatalmasat lépett előre Magyarország, az online pénztárgépek, a közúti áruszállítás elektronikus ellenőrzése és az online számlarendszer révén jelentősen zsugorodott a hazai feketegazdaság. (…) A fehérítés sok száz milliárdos bevételt jelenthet az államnak, miközben növelheti az átláthatóságot és csökkentheti a korrupció lehetőségét. Harmadszor érdemes áttekinteni az állami kiadásokat, és a pazarló, felesleges költéseket el kell hagyni.

Beszélt Domokos László arról is, hogy ha az Európai Unió pénzt ad, “érdemes elfogadni, s lesz is helye az összegeknek“. Azt ugyanakkor hozzá kell tenni – szögezte le -, hogy a válság elleni küzdelemhez az EU-tól eddig egyetlen eurócent sem érkezett, az első ilyen tételek leghamarabb január környékén futhatnak be, s leginkább a beruházások, a fejlesztések, vagyis a különféle építkezések költségeinek kifizetésére szolgálhatnak.

Magyarország “jó helyzetből rugaszkodhat neki a következő időszaknak, ugyanakkor csak rajtunk múlik, hogy nyertesek vagy vesztesek leszünk” – hangoztatta az ÁSZ elnöke.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Didim – Az Égei-tenger titkos ékszere, ahol az időtlen nyár vár rád

Az Égei-tenger partján, Aydın tartományában megbújó Didim igazi rejtett kincs Türkiye térképén. Ez a bájos tengerparti város a paradicsomi nyugalom megtestesítője: aranyló homokos strandjaival, lélegzetelállító természeti környezetével és lenyűgöző történelmével rabolja el a szíveket.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Gombabemutatóval bővült a garadnai Erdészeti Gyűjtemény

Új tárlattal bővült az ÉSZAKERDŐ Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi Állami Erdei Vasút Garadna végállomásán található Erdészeti Gyűjtemény.
Hirdetés

Hírek

Jogegységi döntés a Kúriától a devizahitelekkel kapcsolatos EU bírósági ítélet értelmezéséről

Jogegységi határozatot hozott a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa az Európai Unió Bíróságának legutóbbi, a devizahiteleket érintő C-630/23. számú ítéletének értelmezéséről.

Új korszak kezdődik a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatánál

A természetvédelmi őrszolgálat fejlesztése kiemelt jelentőségű feladat, hiszen Magyarország természeti értékeinek, védett területeinek és élőhelyeinek megőrzése elképzelhetetlen az elkötelezett szakemberek helyszíni jelenléte és munkája nélkül. Ezért is fontos a most induló program, amelynek keretében a természetvédelmi őrszolgálat fejlesztésére 825 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Indul a nyári szezonális ellenőrzés – országszerte zajlanak a vizsgálatok

Július 15-én elindul a nyári szezonális ellenőrzés, amelyet az élelmiszerlánc-felügyeletet irányító Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára rendelt el. Az augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

Energiaszakértők a jövő otthonaiért – újabb képzés indul Bécsben

A bécsi székhelyű DIE UMWELTBERATUNG, azaz a Környezettanácsadó Szolgálat 2025 őszétől ismét elindítja alapképzését és haladó tanfolyamait energiatudatos szakemberek számára.

18 milliárd forintos közvilágítás-korszerűsítési pályázat indul 5000 lakos alatti településeknek

Hétfőtől pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre

A török tea – az együvé tartozás mindennapi rítusa

A török tea – çay, ahogy helyben mondják – nem pusztán ital. Vöröses árnyalata, tulipánformájú pohara és a hozzá tartozó mozdulatok olyan jelentésrétegeket hordoznak, amelyek túlmutatnak a koffeintartalmon.

Adatszolgáltatás július 20-ig az EPR alá tartozó gyártóknak

Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.

Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is

A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,