Kezdőlap Informatika Egy év alatt kétszeresére nőtt az adathalász támadások aránya az ESET elemzése...
No menu items!

Egy év alatt kétszeresére nőtt az adathalász támadások aránya az ESET elemzése szerint

Az elmúlt évben a globálisan feljegyzett informatikai támadások csaknem 19 százaléka adathalász incidens volt, ez az arány azonban 2023 első három hónapjában jelentősen, 37,5 százalékra nőtt – közölte az ESET kiberbiztonsági cég.

Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítójának közleménye szerint a távmunka elterjedésével a kiberbűnözők is változtattak szokásaikon, és a támadások során egyre többször használják fel az ismert cégek és programok nevét: a csalók hatékony eszköze az informatikai csapat nevében küldött üzenet, amelyben a munkavállalót jelszóváltoztatásra kérik. A támadók akár a hivatalos márkajelzésekkel is visszaélhetnek, hogy az áldozat megbízhatónak tartsa őket.

A közlemény idézi Csizmazia-Darab Istvánt, az ESET termékeit forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértőjét, aki elmondta: bár az adathalászat majdnem olyan régi, mint az internet, az adathalászatból élő bűnözők még ma is képesek meglepetést okozni a munkavállalóknak, a vezetőknek, az IT-csapatoknak és a szakértőknek.

Sok vállalat használ szűrőket adathalászat elleni védelemre, a támadások így is képesek elérni a rendszereket és az adatokat. Úgy vélte, bár a tudatosság bizonyos területeken javult, sokan még mindig hisznek a csalóknak. Az emberek továbbra is hajlamosak rákattintani a rosszindulatú linkekre, gyakran megbízhatónak tűnő űrlapokat töltenek ki, vagy csalók által működtetett bejelentkezési oldalakon adják meg hitelesítő adataikat. Az is a probléma része, hogy nem tudják megkülönböztetni a hamis URL-t a valós címektől – foglalta össze a problémát.

A támadók továbbfejlesztették módszereiket, és már olyan technikákra támaszkodnak, mint a megszemélyesítés vagy a válaszlánc-támadás – reply-chain. A fejlett fordítóprogramoknak köszönhetően a csalók szövegeinek nyelvtana és stílusa egyre kifinomultabb, így az üzenetek kiszűrése nehezebbé válik az emberek számára. A támadóknak elég egyetlen munkavállaló figyelmetlensége ahhoz, hogy megszerezzék a szükséges adatokat.

A szövegelemzések alapján közölték, a csalók mindig, minden helyzetben kihasználják az aktuális eseményeket, legyen az olimpia vagy földrengés, repülőgép-szerencsétlenség vagy világjárvány, netán közelgő kulturális esemény vagy háború. Ezekre azonnal reagálnak, és máris küldik az adománygyűjtésről, zárolt fiókértesítésről, hamis nyereményekről vagy bennfentes titkos információkról szóló üzenetek.

A közlemény szerint az ESET szakértői tipikus adathalász-támadást fedő szövegnek tartják például, “az ön munkamenete lejárt, kérjük kattintson ide az újbóli bejelentkezéshez”, majd a szöveg után a mellékelt linken megjelenik a lemásolt valós bejelentkezési ablak, ahol a felhasználók többsége különösebb gondolkodás nélkül begépeli az azonosítóját.

A sürgős fizetnivalóra való hivatkozás is elterjedt módszer, ami lehet hamis közüzemi számla, állítólagos postai küldemény, elmulasztott adóbefizetés, lejárt előfizetési konstrukció. Az ilyen eseteknél jobbára már összegyűjtöttek személyes adatokat az áldozatokról, és sokszor valamennyire célzottan küldik a fizetési kérelmet. Elterjedt az a cégek elleni csalási forma is, amikor a munkahelyi vezető nevében kérnek azonnali, bizalmas átutalást, megrendelést, amit majd később hagynak jóvá.

A közlemény szerint az ünnepeken, évfordulókkor is érkezhetnek adathalász üzenetek: ismert cégek nevében ünnepi árleszállítást, akciókat, karácsonyi képeslapokat, ajándékutalványokat hirdetnek, amelyek csak rövid ideig érhetőek el, ezért mindenki siessen, nehogy ezekről lemaradjon. A mellékelt link vagy csatolmány pedig a jól ismert módon veszélyezteti azokat, akik hiszékenyek.

Az ESET szakértői most is azt javasolják, hogy a felhasználók mindig olvassák el figyelmesen az üzeneteiket, illetve használjanak vírusvédelmet és spam szűrést, mindig ellenőrizzék a feladót, ne hagyják sürgetni magukat, illetve figyeljenek a legitim domain nevekre, és mindig legyen gyanús egy túl jó ajánlat – írták.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Hirdetés

Hírek

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.