Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Elbocsátások a British American Tobaccónál
No menu items!

Elbocsátások a British American Tobaccónál

Több mint kétezer munkavállalóját bocsátja el a British American Tobacco (BAT) világszerte. A hazánkban is jelen lévő brit dohányipari multi tevékenysége áramvonalasításával indokolta a döntést.

A cég pécsi gyárában nyolcszázan dolgoznak. Egyelőre nem tudni, érinti-e őket a leépítés

Az értékesítési árbevétele alapján a világ második legnagyobb dohányipari vállalata bejelentette, hogy a jövő januárig mintegy 55 ezer alkalmazottjának kevesebb mint 5 százalékát, 2300 embert bocsát el.

Az egyebek között a Lucky Strike, a Dunhill, a Kent és a Rothmans cigarettát gyártó vállalat arra készül, hogy egyszerűsíti szervezetét, így kevesebb vezetőre lesz szükség. Ennek megfelelően az elbocsátandók mintegy 20 százalékát teszik majd ki különböző szintű vezetők.

A fogyasztói szokások változásának eredményeként csökkent a kereslet a hagyományos dohánytermékek iránt a fejlett országokban, helyette az elektromos cigarettákat vásárolják. A British American Tobacco jelezte, hogy jobban akar alkalmazkodni az új szokásokhoz, és a takarékoskodás révén felszabaduló tőkét az elektromos cigarettákhoz hasonló új termékek fejlesztésére fordítja.

Jack Bowles

A vállalati szerkezetátalakítás az áprilisban hivatalba lépett új vezérigazgató, Jack Bowles első nagyszabású intézkedése. A cél az, hogy a vállalat nagyobb sebességre váltson az új termékek kifejlesztésével, jelentősen egyszerűsítse a munkamódszereket és üzleti folyamatokat, valamint biztosítsa a befektetések nyereségességét hosszú távon.

Az új vezérigazgató arra számít, hogy az új tervnek köszönhetően 2023-2024-re könnyebben elérik azt a célt, miszerint az új termékek forgalmazásából származó bevételek elérjék az évi 5 milliárd fontot.

A British American Tobacco a magyar piacon a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. révén van jelen, amely a pécsi dohánygyár felvásárlásával jött létre 1992-ben. A kft. két pécsi üzeme, a Pécsi Dohánygyár és a Szivarkagyár 800 alkalmazottal harminc piacot lát el világszerte. Árbevétele a tavalyelőtti 116 milliárd után tavaly meghaladta a 138 milliárd forintot, adózott eredménye a tavalyelőtti 2,8 után 2018-ban már az 5 milliárd forintot is meghaladta.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.