Hirdetés
Kezdőlap Budapest Elektromos taxi - milliárdos támogatás
No menu items!

Elektromos taxi – milliárdos támogatás

Kép/Forrás/Bolt

Mintegy 280 új elektromos taxi forgalomba állítását, megvásárlását támogatja a kormány közel 2,3 milliárd forint értékben. A klíma- és természetvédelmi célokat a járványhelyzetben is teljesíti Magyarország. 

„Eddig 279 tisztán elektromos taxi megvásárlására ítéltünk oda támogatást 256 pályázónak, összesen 2,3 milliárd forint értékben. További 13 igénylés esetében még a hiánypótlást végzik a vállalkozók” – jelentette be Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a környezet védelme a kormány számára nem csak egy divatos jelszó, hanem egy küldetés, amelyet a koronavírus-járvány idején is teljesítenek. „Az elmúlt fél évben sem álltunk meg, végrehajtjuk a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltakat” – mondta Schanda Tamás, utalva arra, hogy a dokumentum az elektromobilitás terén is határozott célokat ír elő.

Kép/Forrás/e-cars

A 2020. május 20-án meghirdetett, több fajta elektromos jármű beszerzésére indított pályázat keretében eredetileg 2 milliárd forint volt a személytaxi-szolgáltatással vagy személygépkocsis személyszállítással foglalkozó szolgáltatók számára elkülönítve. Mivel a lehetőség rendkívül népszerűnek bizonyult, a tárca megemelte a rendelkezésre álló keretet, hogy minden igénylő támogatást kaphasson.

A pályázat keretében a maximum bruttó 15 millió forintos gépjárművek beszerzési árának 55 százalékát lehetett igényelni. Ez a kormányzati program is gyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi elterjedését, amelynek üteme már korábban is az európai élmezőnybe tartozott. 2020 első felében az uniós tagállamok közül hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben a forgalomba helyezett alternatív hajtású autók száma. A zöld rendszámos gépkocsikból több mint 20 ezer közlekedik a magyar utakon, kétszer annyi, mint a múlt év elején.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.