Hirdetés
Kezdőlap Budapest Elfogadták Budapest költségvetését
No menu items!

Elfogadták Budapest költségvetését

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2020-as összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester szerint zöld büdzsé született.

A rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 284 milliárd 97 millió 500 ezer forintban, kiadásait 408 milliárd 550 millió 332 ezer forintban állapítja meg.

Az így keletkező 124 milliárd 452 millió 832 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának – 17 milliárd 558 millió 905 ezer forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 31 milliárd 299 millió 124 ezer forintból, belföldi értékpapírok 81 milliárd 997 millió 116 ezer forintos bevételeiből, valamint bankbetétek – 50 millió forint – bevételeiből finanszírozzák.

Ugyanakkor 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintos összeget hiteltörlesztésre, illetve 358 millió 276 ezer forintot további belföldi finanszírozás kiadásaira kell fordítani.

A Fővárosi Közgyűlés 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett fogadta el az idei büdzsét.

Karácsony Gergely főpolgármester expozéjában elmondta, hogy az új városvezetés első költségvetésének kiindulópontja a zöld és szabad Budapest programjára épül. A büdzsé fókuszában az ember, a város lakója áll, ezért – mint fogalmazott – azt “joggal hívhatjuk (…) az esélyteremtés költségvetésének”. Ez a büdzsé egy gyarapodó, gondoskodó-szociális, zöld- és klímatudatos város részvételre épülő költségvetése – jelentette ki a főpolgármester, aki hangsúlyozta: a cél világos és egyértelmű: a budapestiek hosszabban, egészségesebben és jobb minőségben élhessenek a városban.

Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Karácsony Gergely szólt arról is, hogy a büdzsé ugyanakkor még erősen a múlt öröksége által terhelt. A korábbi városvezetés feszítettnek nevezte a költségvetéseit. Ez volt a büdzsé eposzi jelzője, amely kifejező volt, arról azonban elfelejtettek beszélni, hogy ki feszíti azt – mondta a főpolgármester. Kijelentette: a kormány az, amely évről-évre egyre jobban feszíti Budapest pénzügyeit.

Kiemelte azt is, hogy a költségvetés megteremti annak a lehetőségét, hogy a Katona, az Örkény, a Radnóti és a Trafó színházakat, valamint a margitszigeti Szabad-tér színpadot állami befolyástól mentes, tisztán önkormányzati finanszírozásba vegyék. Továbbá meg kell teremteni annak a feltételeit is, hogy a független társulatok számára is biztosítsák a szabad alkotás feltételeit – mondta a főpolgármester.

Karácsony Gergely álságosnak és méltatlannak nevezte az az ultimátumot, amit a színházak finanszírozása kapcsán “a kormány, a fővárosi Fidesszel az oldalán megfogalmazott”. “Semmiféle ultimátumnak, semmiféle zsarolásnak nincs helye, amikor a város sokszínű kulturális élete a tét. Várjuk hát vissza a tárgyalóasztalhoz a kormány képviselőt annak érdekében, hogy a fővárostól elvont pénzek miatt saját hatáskörben finanszírozni nem tudott színházak és a független társulatok működéséről tárgyaljunk tovább” – fogalmazott.

A főpolgármester elmondta, nemcsak a zöldterületeket óvják és terjesztik ki, hanem emberközpontú, gyalogos és biciklibarát közlekedés felé mozdítják a várost. A közösségi közlekedés támogatása mellett több zebra, biciklisáv, bicikliút segíti majd, hogy biztonságosabban, egészségesebben és tisztább levegőjű városban élhessünk – tette hozzá.

Karácsony Gergely közölte azt is, hogy a Lánchíd felújítása még az idén elkezdődhet, a 3-as metró felújítása részeként akadálymentesítik majd az aluljárókat, környezetbarát trolihálózat fejlesztésébe kezdenek még az idén, valamint egy forgalomcsillapító tervek hajtanak majd végre.

A főpolgármester sajtótájékoztatója. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Mint az elfogadott javaslatban olvasható, a 2020. évi költségvetés megteremti a pénzügyi feltételeit annak, hogy az álláskeresők ingyenesen használhassák a közösségi közlekedést és a fővárosi fenntartású intézményeknél és a fővárosi cégeknél bevezessék az úgynevezett Budapest-pótlékot. Ezzel az újfajta szemléletű juttatási rendszerrel ismerik el azt, ha valaki évek, évtizedek óta a fővárosiakat szolgálja munkájával.

Megteremtik a pénzügyi feltételeit annak, hogy ősztől a 20 ezer legrászorulóbb családnak évi 20 ezer forintos lakásrezsi támogatást adjon a főváros. Plusz forrásokat biztosítanak arra, hogy a “szegények üldözése helyett” szociális támogatással mérsékeljék az utcai szegénységet, ezért kibővítve folytatják a már megkezdett Elsőként Lakhatás programot. Megnyitják a fővárosi álláskeresők irodáját, és programot indítanak a diplomás roma fiataloknak a közigazgatásban való elhelyezkedésük segítése érdekében. A főváros évi kétmilliárd forintot költ a szociális intézmények, köztük az idősotthonok átalakítására, felújítására.

Elindítják Budapest részvételi költségvetési programját, amelyben évi egymilliárd forint felhasználásról dönthetnek a fővárosiak – olvasható az elfogadott javaslatban.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Őrizzük meg a vidéki életformát!

a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar agrárium gerincét a kis gazdaságok alkotják, melyek sajátossága, hogy egyszerre vállalnak szerepet a növénytermesztésben és az állattenyésztésben.

A vállalkozók csak állami kompenzációval tudnak bért emelni

A VOSZ szerint a gyors bérfelzárkóztatás a bérköltségeket úgy növeli, hogy azt nem tudja ellentételezni a piaci árbevétel növekedése.

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Most a büfék alá nyúl az állam

A forrásokat a vidéki vendéglátó üzletek energiahatékonyságát célzó beruházásokra és eszközbeszerzésre, a Tourinformok korszerűsítésére és a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzésére és népszerűsítésére lehet fordítani.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Erősödött a forint hétfőn

Az év eleje óta a forint 4,6 százalékkal gyengült az euróval, 5,8 százalékkal gyengült a dollárral és 3,2 százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben.

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,