Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Elindult a Széchényi MAX - az új támogatott hitelprogram
No menu items!

Elindult a Széchényi MAX – az új támogatott hitelprogram

A Széchenyi kártya program MAX hiteltermékeinek a kamata 0,5-3,5 százalék között van, azaz jóval elmaradnak a piacon jellemző 10 százalék feletti kamatoktól.

A Széchényi MAX program nagy segítséget jelent a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ugyanis a piacinál kedvezőbb kamatozású finanszírozást biztosít – közölte az Erste Bank.

Mint írták, az államilag támogatott hitel a következő hónapok egyik alapvető termékévé válhat, a mikrovállalkozások számára teljesen ki tudja váltani a Széchenyi GO konstrukciót.

A Széchényi MAX program keretében a cégek várhatóan beruházási, forgóeszköz-finanszírozási célokra, például energiahatékonysági fejlesztésekre, a termelési hatékonyság növelésére, valamint kapacitásbővítésekre vesznek fel hiteleket – vélik az Erste szakértői.

A pénzintézet arra számít, hogy az utóbbi hónapokban előrehozott és felpörgött kereslet miatt ugyanakkor a következő hónapokban várhatóan csökken majd a finanszírozási igény, a harmadik negyedévben akár jelentősebb visszaesésre is lehet számítani.

Szeptembertől azonban újra beindul a kereslet, és október-novemberre megugorhat a mikrovállalkozások hiteligénye.

A Széchenyi GO keretében a pénzintézet idén több mint 29 milliárd forint értékben kötött finanszírozási szerződést; a korábbi években a Széchenyi Kártya Programban a kkv-k számára biztosított összes forrás 25,5 milliárd forint volt a banknál – ismertették.

A Széchenyi kártya programot koordináló KAVOSZ Zrt. korábban arról tájékoztatott, hogy a Széchenyi kártya program MAX hiteltermékeinek a kamata 0,5-3,5 százalék között lesz, azaz jóval elmaradnak a piacon jellemző 10 százalék feletti kamatoktól.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

ESG társadalmi pillér: így lehet versenyelőny a különbözőségből, a diverzitásból

A diverzitás, a különbözőség megkülönböztetetten fontos tényezője lett az...

ESG – mit jelent a három betű, ami meghatározza a jövőt

A fenntarthatósági trendek előretörésével, amit már jogszabályi elvárások is...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed,...

NASA, HUNOR – űrnemzedék találkozó földönkívüli kérdésekkel

A közelmúltban, az ORION Űrnemzedék Alapítvány szervezésében valósult meg...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.

Nem volt megtakarítás, csak az adósságot halmozta a lakosság áprilisban

Az új szerződések száma is szokatlanul magas volt, meghaladta a 26 ezret, ez sem fordult elő már 2019 októbere óta.

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.