Kezdőlap Mozaik EP álláspont: A hibás termékeket inkább javítsuk, ne cseréljük
No menu items!

EP álláspont: A hibás termékeket inkább javítsuk, ne cseréljük

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett – tájékoztatott az uniós parlament kedden.

Az EP 590 igen szavazattal, 15 ellenszavazattal és 15 tartózkodás mellett fogadta el álláspontját a fogyasztók javításhoz való jogát erősítő új jogszabályjavaslathoz. Az EP-képviselők támogatják, hogy az új szabályok fenntarthatóbb fogyasztásra ösztönözzenek, megkönnyítsék a meghibásodott cikkek javítását, és ezzel csökkentsék a leselejtezésből adódó hulladék mennyiségét.

Az új szabályok értelmében a törvényileg meghatározott jótállási időszakon belül az értékesítőknek a javíttatást előnyben kell majd részesíteniük, amennyiben az nem drágább a teljes cserénél, kivitelezhető, és a vevőnek is megfelel. A tervek szerint a javítást követően a jótállási időszak további egy évvel meghosszabbodna. A fogyasztók a garanciaidő lejárta után is igényt tarthatnának elromlott mosógépük, porszívójuk, okostelefonjuk vagy kerékpárjuk javítására. Ahhoz, hogy a fogyasztók szívesebben válasszák a javítás lehetőségét, az EP-képviselők azt szeretnék, ha a gyártók csereterméket kölcsönöznének a javítás idejére. Ha pedig egy adott cikket mégsem lehet megjavítani, lehetőség szerint felújított terméket kellene ajánlani helyette.

Az Európai Parlament véleménye szerint meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a javítóműhelyek, a szerelők és a felhasználók méltányos áron hozzájuthassanak minden pótalkatrészhez, javítási útmutatóhoz és javítószerszámhoz. Online platformok segítenék a fogyasztókat abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb található javítóműhelyeket és a felújított cikkeket értékesítő üzleteket. Ahhoz pedig, hogy megfizethetővé és elfogadottá váljon a javítás, az EP utalványok és más pénzügyi ösztönzők bevezetését javasolja.

Az Európai Bizottság március végén mutatta be a javításhoz való jogról szóló új jogszabályjavaslatát, amely egyebek mellett egyszerűbb és olcsóbb megoldásokat tenne lehetővé a műszakilag javítható termékek javítására akkor is, ha a jótállásuk lejárt, vagy ha az áru kopás és elhasználódás miatt már nem működőképes. A törvényes jótállás keretein belül az eladóknak fel kell ajánlaniuk a javítás lehetőségét, kivéve, ha az drágább, mint a meghibásodott áru cseréje.

A javítási szolgáltatásokra európai minőségi szabványt dolgoznának ki. Ehhez azok a javítóműhelyek csatlakozhatnak, amelyek elkötelezik magukat a minimális minőségi előírások mellett, például az időtartam vagy a termékek rendelkezésre állása alapján.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...