Kezdőlap Tőzsde Erős zárás az európai tőzsdéken
No menu items!

Erős zárás az európai tőzsdéken

Pozitív kezdés után London kivételével indexemelkedéssel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

A páneurópai FTSEurofirst 300 index 0,39 százalékkal, a STOXX 600 index 0,51 százalékkal zárt magasabban, az euróövezet Euro Stoxx 50 index 0,82 százalékkal emelkedett. Londonban az FTSE 100 index 0,10 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX 0,62 százalékkal erősödött, a CAC 40 Párizsban 0,87 százalékkal zárt magasabban. Milánóban 1,47 százalékos indexemelkedéssel zárt a tőzsde, Madridban 0,06 százalékkal emelkedett.

A páneurópai index 3,7 százalékos, az euróövezeti pedig 2,8 százalék körüli veszteséggel fejezte be október hónapot.

Az olaj ára vegyesen alakult kedden, október hónapot azonban úgy kilenc százalékos csökkenéssel fejezheti be. Hétfőn az amerikai WTI ára négy százalékkal, a Brent ára három százalékkal csökkent. Kedden az európai kereskedési idő végén a nemzetközi forgalomban a WTI nyersolaj ára 0,25 százalékkal állt magasabban 82,51 dolláron, a Brent ára viszont 0,23 százalékkal ment lejjebb 86,14 dollárra az előző napihoz képest.

Az arany ára kissé csökkent kedden, de október hónapot nagy, hét százalékot meghaladó nyereséggel zárhatja. Az arany spot ára kedden 1991,10 dolláron zárt unciánként, 0,24 százalék csökkenéssel az előző napi záróárához képest.

A dollárindex felfelé vette az irányt kedden és megközelítette az október elején elért egy éves csúcsot. A jegyzés a keddi európai záráskor 0,63 százalékkal állt magasabban az egy nappal korábbinál, 106,78 ponton.

Az euró gyengült kedden, de ezzel együtt is valószínűleg csekély erősödéssel fejezheti be a hónapot, miután október első hetében még 2022 decemberi mélypontnál járt. Az eurót az előző napinál 0,45 százalékkal jegyzik gyengébben 1,0565 dolláron.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...