Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Falusi csok: újabb kétszáz településen
No menu items!

Falusi csok: újabb kétszáz településen

Tovább bővíti a kormány a falusi csok-kal érintett települések listáját: januártól 2678 településen – Magyarország ötezer lakos alatti településeinek több mint 93 százalékán – lesz elérhető a támogatás – közölte a Miniszterelnökség.

A falusi csok igénybe vehető tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén használt lakás vásárlással egybekötött bővítésre és korszerűsítésre, valamint meglévő lakás bővítésére és korszerűsítésére is.

Használt lakás vásárlására és egyidejű korszerűsítésére vagy bővítésére egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek után 2,6 millió, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás összege.

Meglévő otthon felújítására a felsorolt összegek fele igényelhető. A települések listája ide kattintva elérhető.

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény a Magyar falu program egyik fontos pillére, amellyel a kormány célja a falvak népességcsökkenésének megállítása és a fiatal párok letelepedésének elősegítése vidéki környezetben. A program 2019. július 1-jei indulása óta közel 16 ezer befogadott kérelem érkezett, több mint 83 milliárd forint értékben – közölte a Miniszterelnökség.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.