Hirdetés
Kezdőlap Hírek Féltávnál a viharszezon: rekordösszeget fizethetnek a biztosítók
No menu items!

Féltávnál a viharszezon: rekordösszeget fizethetnek a biztosítók

Főként vihar, szél, villám, villámcsapás másodlagos hatása, jég, tető beázása, felhőszakadás okozott károkat. Illusztráció: MTI/Balázs Attila

Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint. Ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget – jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A szervezet összesítése szerint júniusban a biztosítókhoz 21 ezer bejelentés érkezett, és több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki lakásbiztosítási szerződések alapján, vagy tartalékoltak kifizetésekre.

Elsősorban a június 4-i, valamint a 8-10-e közötti időjárás volt súlyos, főként vihar, szél, villám, villámcsapás másodlagos hatása, jég, tető beázása, felhőszakadás okozott károkat. A leginkább érintett városok és megyék közé tartozott a többi között Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Vas, Baranya, Somogy, Bács-Kiskun megye, illetve Körmend, Pécs, Dunakeszi, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Nagykáta, Kaposvár.

A Mabisz felidézte: májusban csaknem 18 ezer bejelentést tettek a károsultak, a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek megközelítették a 2,4 milliárd forintot. Ezekben az összesítésekben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.

Tavaly a szezon végére 9,1 milliárd forintot fizettek ki a társaságok az időjárási anomáliák miatt, mintegy 95 ezer bejelentésre. A káresetek számában nem, a kifizetett összeget tekintve viszont kirívónak számított az elmúlt év, a 2010-es után a legdrágábbnak – ismertette a szövetség.

A Mabisz közölte azt is: egyre jobban érzékelhető kárrendezési tapasztalat, hogy a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő munkadíjak és építőanyagárak miatt.

Ebben a helyzetben különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, érdemes a szerződéseket évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni – hívta fel a figyelmet a szervezet.

A Mabisz jelezte azt is, hogy az összegzésekben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, de a magyarországi lakóingatlanok több mint negyedére, egymilliónál is több lakásra, családi házra nem kötöttek lakásbiztosítást.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.