AzÜzlet.hu

Románia: oltásért szabadnap – mindenkinek

Klaus Iohannis román államfő kihirdette azt a törvényt, amely szabadnapot biztosít mindazoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.

Kötelességszegési eljárás az EU-ban – tavaly 903 eset

Az Európai Bizottság az uniós tagországokkal szemben 2020-ban összesen 903 új kötelezettségszegési eljárást indított, 13 százalékkal többet, mint az előző évben - derült ki a bizottság éves jelentéséből.

Az EMA 12 és 17 év közötti fiatalok számára is javasolja a Moderna vakcináját

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 12 és 17 év közötti fiatalok számára is ajánlotta a Moderna vállalat Spikevax nevű vakcináját - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatta a sajtót.

Szabadstrand a Római-parton – hamarosan premier

Július 30-án nyit a római-parti szabadstrand. Lesz ingyen ivóvizet, mosdót, pelenkázót, zuhanyzót és napágy is.

Alzheimer-kór. Van megoldás: egy ausztrál módszer

Alacsony intenzitású ultrahanggal ért el sikert egy nemzetközi kutatócsoport a kognitív képességek helyreállításában, ami áttörést hozhat például az Alzheimer-kór nem invazív kezelésében.

Újabb állami beszerzésekre szerződhet a Delta Systems Kft.

Mobiltelefonok beszerzésére kaphat állami megbízást a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. - közölte az nyrt.

Az EKB nem változtatott az irányadó eurókamaton

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa nem változtatott csütörtöki kamatdöntő ülésén az irányadó eurókamaton.

Az Európai Bizottság téved – cáfol a Közbeszerzési Hatóság

A vagyonkezelő alapítványok nem élveznek mentességet a közbeszerzési kötelezettség alól - tette közzé a Közbeszerzési Hatóság, súlyos hibának nevezve az Európai Bizottság ellenkező állítását. 

Deloitte: nem megfelelő számlával az ügyfelek elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást aki nem megfelelő számlával rendelkezik - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó. Emlékeztetnek arra, hogy a januárban bevezetett otthonfelújítási támogatás igénybevételének egyik...

Szeged. Megtalálták a középkori városmagot

Szeged középkori városmagjának egy részletét tárják fel a Móra Ferenc Múzeum régészei egy belvárosi műemlékrekonstrukción és ásatáson.

Debrecen – alapkőletétel. Már építik az Office Bay irodaházat a repülőtérnél

Elhelyezték a XANGA cégcsoportok fejlesztésében megvalósuló Office Bay irodaház alapkövét a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Multimodális Logisztikai Központjában. A XANGA cégcsoport mintegy 2 milliárd forint volumenű...

Erősödéssel indítottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi másfél százalékot meghaladó növekedés után.

A kkv-k kisebb járványt valószínűsítenek – nőtt a bizalmi index

A mikro-, kis- és középvállalkozások 76 százaléka az év hátralevő részében már a tavaszinál enyhébb járványhelyzetre számít, harmaduk egyáltalán nem is kalkulál üzleti terveiben egy következő hullámmal - közölte a K&H.

Avar sírokat tártak fel Pakson

Avarkori sírokat tártak fel egy, a paksi atomerőmű területén zajló beruházás helyszínén, a sírok feltehetően egy nagyobb temető részei voltak. Már az évtized elején...

Liverpool elvesztette világörökségi státuszát

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Oktatási Szervezetének (UNESCO)...

Átadták Az utazó magazin legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjait

Átadták Az utazó magazin szavazása alapján 2020 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjakat szerdán Budapesten; a legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták.

Az Alibaba is segítette a budapesti repülőtér rekord áruforgalmát

Az idei első félévben 86 798 tonna légi árut kezelt a Budapest Airport, ezzel a repülőtér valaha volt legerősebb félévét zárta. Ezzel a tavalyi...

A Netflix videójátékokkal pótolná a kiesett növekedést

Árfolyama zuhanása után a videójátékok piacára lépne be a Netflix. Legalábbis azt ígérte a filmeket, sorozatokat és valóságshow-kat kínáló streamingszolgáltató.  A netflix második negyedéves gyorsjelentésében...

Tőzsde. Emelkedés a főbb európai piacokon

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán. A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,34 százalékos, a párizsi CAC-40...

Hangtompítós géppisztollyal gyilkoltak. Budapesti vádemelés – húszéves vizsgálat után

Vádat emeltek egy 1999-es gyilkossági ügyben; felbujtójaként Portik Tamásra és az elkövetőre is életfogytig tartó fegyházbüntetést kért az ügyészség.

Friss

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Javította a magyar Raiffeisen-leánybank egyes osztályzatait a Moody’s

A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Hírek

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.
HirdetésHirdetés