Kezdőlap Hírek Hangtompítós géppisztollyal gyilkoltak. Budapesti vádemelés - húszéves vizsgálat után
No menu items!

Hangtompítós géppisztollyal gyilkoltak. Budapesti vádemelés – húszéves vizsgálat után

A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság az ügyet egyesítse, a Portik Tamás ellen emberölés bűntette miatt már bírósági ügyszakban folyamatban lévő másik – képünkön – büntetőügyhöz. Fotó/MTI/Balogh Zoltán

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 1999-ben elkövetett gyilkossági ügyben; a gyilkosság felbujtójaként Portik Tamásra, valamint a gyilkosság tényleges elkövetőjére egyaránt életfogytig tartó fegyházbüntetést kér az ügyészség.

Ibolya Tibor fővárosi főügyészszerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, “P. Tamás az 1990-es évek közepétől egy bűnelkövetői csoportot szervezett maga köré, amelyet ő irányított és a tagoknak az volt a feladatuk, hogy végrehajtsák az utasításait”.

A vád szerint az ügy későbbi sértettje is ennek a bűnelkövetői csoportnak a tagja volt. P. Tamás fiatalkora óta ismerte a sértettet, 1999-ben azonban megromlott közöttük a korábbi baráti viszony, ezért P. Tamás megbízta a szintén a bűnelkövetői csoportjához tartozó két társát, hogy öljék meg a férfit.

Az emberöléssel megbízott két férfi 1999. április 25-e körül megjelent a sértett XI. kerületi bérelt lakásánál. A vád szerint az ingatlanban az emberölés tettese hangtompítóval ellátott géppisztollyal több lövést adott le a sértettre, aki a helyszínen meghalt.

Ezután a két férfi az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Dunába hajította a fegyvert, amit később hajléktalanok találtak meg a Duna-parton, és leadtak a rendőrségen. A sértett holttestét 1999. május 6-án fedezték fel.

A Fővárosi Főügyészség P. Tamást felbujtóként, előre kitervelten, az emberölés tényleges végrehajtóját pedig tettesként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja, és velük szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban” – írta Ibolya Tibor. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság az ügyet egyesítse, a Portik Tamás ellen emberölés bűntette miatt már bírósági ügyszakban folyamatban lévő másik büntetőügyhöz.

A harmadik férfival, az emberölés bűnsegédjével szemben a Fővárosi Főügyészség szintén vádat emelt – együttműködésére tekintettel – egy elkülönített eljárásban. Őt a főügyészség egy másik ügyben elkövetett bűnpártolással is vádolja. A vád szerint egy 1998-as emberölési ügy miatt indult büntetőeljárás későbbi szakaszában, 2017-2018-ban, az emberölés felbujtói ellen indult büntetőeljárás meghiúsítására törekedett úgy, hogy a birtokában lévő, az ügy szempontjából releváns bizonyítási eszközt nem adott át a nyomozó hatóságnak, hanem azt pénzért ajánlotta fel a felbujtással gyanúsított személynek, illetve ügyvédjének.

A rendőrség februárban tudatta, hogy összehangolt akcióban elfogta a 22 évvel ezelőtti, XI. kerületi gyilkossággal gyanúsított 52 éves férfit, K. Gábort.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Igazi Amerika, karnyújtásnyira Manhattantől. Stílus és komforta Sonesta White Plains Downtownban

White Plains – a New York melletti csendes, jómódú...

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Ez az új EU-s támogatási rend a tisztaipar támogatására

Az Európai Bizottság június végén új állami támogatási szabályozást...
Hirdetés

Hírek

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.