Hirdetés
Kezdőlap Agrár Gabonafélék. Nehéz szezon után kezdődött az aratás
No menu items!

Gabonafélék. Nehéz szezon után kezdődött az aratás

Bár az idei termésmennyiség a becslések szerint elmarad majd a tavalyitól, a nyári aratású szántóföldi növényekből várakozáson felüli mennyiséget, 7,7 millió tonnát takaríthatnak be. A munkák az őszi árpa aratásával kezdődtek el.

Feldman Zsolt

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az aratási koordinációs bizottság ülését követően elmondta, a becslések szerint az idei termés mennyisége 2 százalékkal marad el a tavalyitól, és 6,6 százalékkal az elmúlt 5 év átlagától.

Őszi búzából mintegy 952 ezer hektárról takarítanak be, őszi árpát 218 ezer hektárról és repcét 296 ezer hektárról. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) előzetes becslései szerint az idei hektáronként 5 kilogrammos átlaghozammal a tavalyihoz hasonlóan 5 millió tonna búza várható. Repcéből a tavalyi mennyiségnél 8,5 százalékkal kevesebbre, 916 ezer tonnára, őszi árpából pedig 3,3 százalékkal többre, 1,1 millió tonnára számítanak – tette hozzá Feldman Zsolt.

Petőházi Tamás

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hozzátette, hogy búzából 2-2,5 millió tonna, árpából 500-600 ezer tonna, repcéből 200 ezer tonna kerülhet majd exportra.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a téli és kora tavaszi szárazságot követően májusban és június első felében nagy mennyiségű csapadék hullott, ami hátráltatta a növények fejlődését és a mezőgazdasági munkák elvégzését is.

A GOSZ elnöke szintén azt emelte ki, hogy az ágazat mögött nehéz szezon áll. Már tavaly ősszel megjelentek hírek arról, hogy porba kellett vetni a búzát és az őszi kalászosokat, az őszi káposztarepcénél is ugyanez volt a helyzet. A téli csapadékhiány csak tetézte a problémákat, az országban március végén 100-150 milliliter csapadék, összeadva egy heti eső hiányzott a földekről, ami májusban pótlódott.

A búza sínylette meg legkevésbé a változékony időjárást. Illusztráció: MTI/Ujvári Sándor

Kitért arra is, hogy világpiaci elemzők a 2019-2020-as szezont kiszámíthatatlannak nevezték a gabonaárak alakulása szempontjából, miután az afrikai sertéspestis kínai terjedése jelentősen csökkentette a keresletet a világ gabonapiacán, amelyre az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusok is negatívan hatnak. Európában ezzel ellentétes folyamat zajlik, Kína próbálja a fehérjeigényét pótolni, amit a nyugat-európai sertéstenyésztők elégítenek ki, a sertéshús árának emelkedése pedig húzza a takarmányárakat, a gabonaárakat is felfelé.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Sikeresen megújult az adóhatóság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.

Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok

A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.