Kezdőlap Tőzsde Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken
No menu items!

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon. Pénteken, a hónap első kereskedési napján nagy nyereséggel indították a negyedévet az amerikai indexek.

New Yorkban a DJIA-30 index 0,19 százalékos, az S&P-500 index 0,29 százalékos, a Nasdaq Composite index 0,49 százalékos csökkenéssel kezdett.

Pénteken nyereséggel zártak ugyan az indexek, de a hetet veszteséggel fejezték be, az S&P és a Nasdaq indexek a legnagyobb heti veszteségükkel február óta.

Az árfolyamcsökkenés elsősorban a technológiai papírokat érintette hétfőn. A kereskedés kezdete előtt a tőzsdén kívüli forgalomban az olyan nagy technológiai cégek, mint az Apple, a Facebook, a Microsoft, az Alphabet és az Amazon részvények 0,2 és 0,9 százalékos csökkenést szenvedtek el.

A Tesla részvénye viszont 2,5 százalékkal emelkedett, miután rekordszámban értékesített elektromos autókat a harmadik negyedévben.

Az olajár az OPEC+ termelési döntésére várva emelkedett hétfőn. Az olajpiac arra számít, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagy termelők informális együttműködése, az OPEC+ a már korábban bejelentetteknek megfelelően az elkövetkező hónapokban minden hónapban napi 400 ezer hordóval emeli meg havi termelési kvótáját. Az olajár egyrészt ellátási fennakadások miatt, másrészt javuló keresleti kilátásoknak köszönhetően emelkedik. A Brent ára az elmúlt héten is járt 80 dollár felett, három éves csúcsot érve el ezzel. A Brent egymás után a negyedik hetet zárta nyereséggel pénteken, a WTI pedig a hatodikat. A Brent ára 61 százalékkal, a WTI ára 63 százalékkal áll az év eleji felett.

Az amerikai piacok nyitásakor a Brent nyersolaj ára 80,82 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 1,94 százalékos napi emelkedéssel. A WTI ára 1,75 százalékkal ment fel 77,20 dollárra.

Az arany ára egy hetes csúcsról csökkent hétfőn azzal párhuzamosan, ahogy a dollár szépített valamelyest korábbi veszteségein. Az arany spot ára 1752,51 dollár unciánként 0,45 százalékos napi csökkenéssel.

A dollárnak a vezető nemzetközi fizetőeszközökkel szemben tartott árfolyama alapján kalkulált dollár index hétfőn 0,24 százalékkal csökkent 93,81 pontra. Az eurót 0,30 százalékkal jegyzik erősebben 1,1627 dolláron.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit