Kezdőlap Tőzsde Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken
No menu items!

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a New York-i értékpapírpiacokon. Az indexek pénteken nyereséggel zártak és a hetet is emelkedéssel fejezték be.

A DJIA-30 index 0,41 százalékkal, az S&P-500 index 0,40 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,36 százalékkal alacsonyabban kezdte a hétfői kereskedést.

A DJIA index 15,3 százalékkal, az S&P index 19,0 százalékkal, a Nasdaq pedig 15,6 százalékkal állt év eleji értéke felett pénteki záróértékén.

Az indexek hétfői csökkenését a világgazdasági növekedés ütemével szemben támasztott kételyekre és az olajár-emelkedés feltételezett inflációs hatására vezetik vissza tőzsdei elemzők.

A kínai gazdaság a harmadik negyedévben a várt 5,2 százaléknál kisebb mértékben, 4,9 százalékkal nőtt éves bázison természeti csapásokra, járványgócok megjelenésrére és az áramellátás kihagyásaira visszavezethető módon. A második negyedévben még 7,9 százalékos volt az éves növekedés.

Az előttünk álló héten már sűrűsödnek a harmadik negyedéves eredmény beszámolók. A nagyobbak közül a Netflix, a Johnson & Johnson, a Tesla, az United Airlines, a Procter & Gamble, a Verizon és az IBM mutatja be harmadik negyedéves mérlegét.

Az elmúlt héten az S&P-500 indexből 41 cég közölte jelentését, 80 százalékban várakozáson felüli nyereségről adtak számot. Az index ötszáz tagvállalatának összesített nyeresége előrejelzések szerint nagyjából 30 százalékkal haladja majd meg a 2020 harmadik negyedévit.

Az olajár emelkedett hétfőn, az amerikai piacok nyitásakor a WTI 1,25 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 83,31 dolláron, a Brent ára 0,79 százalékkal ment fel 85,53 dollárra. A WTI ára 76 százalékkal, a Brent ára 70 százalékkal áll az év eleji felett.

Az eurót 0,08 százalékkal jegyzik erősebben 1,1608 dolláron, az arany spot ára 0,08 százalékkal csökkent 1763,93 dollárra unciánként.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
Hirdetés

Hírek

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.

Elismerést kapott a Semmelweis Egyetem stroke-ellátó programja

Az Európai Stroke Társaság (ESO) legmagasabb, gyémánt szintű elismerését nyerte el a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-ellátó programja
Hirdetés

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.