Kezdőlap Hírek Hamis kézfertőtlenítőt gyártottak Kőbányán
No menu items!

Hamis kézfertőtlenítőt gyártottak Kőbányán

Fertőtlenítőszert hamisító bandát lepleztek le a rendőrök a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint az okozott kár több mint 22 millió forint.

A nyomozás adatai szerint S. László és ismerőse március 14-e körül állapodott meg H. Zsolttal és lányával abban, hogy hamis kézfertőtlenítőket gyártanak, amit aztán el is adtak ismerősökön keresztül.

A X. kerületi nyomozók kedd délután mentek ki a megadott címre, ahol már több ember kereste a házban lakókat. A rendőrök igazoltatták őket, ekkor kiderült, hogy a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy az állítólagos kézfertőtlenítő nem vírusölő.

A rendőrök átkutatták a Ladányi utcai házat, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer eladásra váró, “Antiviral Plus” feliratú flakont találtak. A kőbányai nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a “fertőtlenítőszer” gyártásával, ugyanis az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik. Megbízójukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerületi lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, B. Erika pedig bement a X. kerületi rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki. Lakásuknál, a garázsban 60 liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.

A két férfit és a két nőt jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben és közveszély helyszínén elkövetett csalás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg