Hirdetés
Kezdőlap Hírek Covid - Pénzért árulták az oltási igazolványt
No menu items!

Covid – Pénzért árulták az oltási igazolványt

Elfogtak három nőt, akik olyan embereket juttattak oltási bizonyítványhoz, védettségi igazolványhoz, akiket nem oltottak be koronavírus elleni védőoltással – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A nyomozást a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján folytatja a BRFK. A három nőt azzal gyanúsítják, hogy április 9. és június 15. között jogosulatlanul több olyan embert is védettségi igazolványhoz juttatott, aki nem kapott koronavírus elleni oltást.

A társaság két tagja, egy 25 éves és egy 43 éves nő a jelentkezőket toborozta,

az orvosi asszisztensként dolgozó 37 éves nő pedig az adataikat elektronikusan rögzítette az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér információs rendszerbe.

Az igazolványokért cserébe általában 60 ezer forintot kértek.

A BRFK nyomozói a három nőnél házkutatást tartottak, ahol orvosi bélyegzőt, több millió forintot, 1148 kitöltött regisztrációs nyilatkozatot, oltási igazolásokat, üres oltóanyag-ampullákat, jegyzeteket, valamint telefonokat és laptopokat foglaltak le.

A fiatalabb és a két idősebb nőt védettségi igazolással visszaélés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A bíróság elrendelte a két idősebb nő letartóztatását, míg a fiatalabbat bűnügyi felügyelet alá helyezte.

Elektromos cégautó vásárlás, flottaüzemeltetés. Szakmai konferencia konzultációs lehetőséggel 2024 március 21.-én. A 30 milliárdos kerettel megnyíló, elektromos cégautó beszerzést támogató pályázattal kapcsolatos információk, tanulságok. A KKV-ék számára is egyre meghatározóbb, már hatályos ESG törvény cégautó üzemeltetésre vonatkozó kérdésköre, az elektrifikáció rövid és hosszútávú hatásainak bemutatása.
További információ: https://azuzletkonferenciakozpont.hu

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év végén már alig drágult a kötelező

Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) állománydíja

Kincstár elnök: a fiatalok is látják már a hosszútávú, értékálló befektetések előnyeit 

A Magyar Államkincstár számlavezető rendszerén, a fogadó és küldő oldalon évente hatvankétezer milliárd forint folyik át, amelybe az EU-tól kapott támogatások kifizetése is beletartozik

Szijjártó Péter: A BYD Magyarország ötödik autógyára lesz

BYD Magyarország ötödik autógyára lesz. Ez, azt hiszem, megint csak alátámasztja, hogy nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország európai autógyártó nagyhatalom

Rekorderedményt ért el tavaly az Accor szállodaipari csoport

Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja rekordmagas, több mint 1 milliárd euró EBITDA-t (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt) ért el 2023-ban.

Hírek

Nemzeti ünnep miatt a tokiói börze zárva

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján,

Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt

 Elemzők szerint a japán részvények drágulása mögött elsősorban a japán jegybank (BoJ) rendkívül laza monetáris politikája áll, ami lényegében negatív szinten tartja a diszkontrátát,

Őrült autóóriások Pesten: jön a Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party

A Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party megérkezik Budapestre is!

A magyar tőzsde követte az európai trendet

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 59,14 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 65 940,94 ponton zárt kedden.

Speciális étrenddel a klimax ellen

Habár nem teljesen szünteti meg a tüneteket és a kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázatát, az időben elkezdett életmódváltás késleltetheti a megjelenésüket, javítva a változókori nők életminőségét.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

A hétfő kora esti szintekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon.

Alacsony forgalommal, új csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 230,33 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 66 000,08 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.

Erősödött a forint árfolyama reggelre

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Rekorderedményt ért el tavaly az Accor szállodaipari csoport

Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja rekordmagas, több mint 1 milliárd euró EBITDA-t (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt) ért el 2023-ban.

Startupvilág: felértékelődnek az unikornisok

Az elmúlt évben jelentősen zsugorodott a nemzetközi és a hazai startup piac a befektetéseket és a csapatok számát illetően is.

Lassult az euróövezeti infláció

Az euróövezeti éves infláció 2,8 százalékra lassult januárban a decemberi 2,9 százalékról - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatként csütörtökön.

Mennyi? Annyi: a bruttó átlagkereset 655 600 forint volt

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 391 800, a kedvezményeket figyelembe véve 405 600 forintot ért el.