Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Helyi iparűzési adó - fontos bevételi forrás az önkormányzatoknak
No menu items!

Helyi iparűzési adó – fontos bevételi forrás az önkormányzatoknak

Vaskos bevételük származik az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóból, 2017-ben nagyjából 640 milliárd forintot fizettek be az ország vállalkozásai a helyhatóságoknak. Az összeg ötöde a fővárosi önkormányzathoz került, de a budapesti kerületek és a megyei jogú városok is milliárdos summára tettek szert – írta a Magyar Idők.

Izer Norbert. Fotó: PM

Izer Norbert adóügyi államtitkár a lapnak úgy fogalmazott: a magyar gazdaság bővülésével, a hazai vállalkozások növekedésével a települések is jól járnak. Hozzátette, hogy az állami intézkedések közvetlenül is segítik az önkormányzatokat, erre példa, hogy a helyhatóságok az elmúlt években több mint 1300 milliárd forintos adósságtól szabadultak meg.

A Pénzügyminisztérium a lap számára összegezte a 2017-es iparűzési adó adatokat (ezek  jelenleg a legfrissebbnek, a 2018-as adóbevallásokat tavasszal kell leadniuk a cégeknek). Eszerint a legnagyobb iparűzésiadó-bevételt a fővárosi önkormányzat könyvelhette el 132 milliárd forinttal, a második helyen Győr szerepelt 23 milliárd forinttal. A lista első huszonöt helyén zömmel fővárosi kerületeket és megyei jogú városokat találni. 2017-ben egy híján száz önkormányzat mutathatott fel egymilliárd forint feletti hipatételt: a sort záró Ózd, Mátészalka és Kisvárda néhány tízmillióval lépte át ezt a határt – írta a lap.

Izer Norbert a Magyar Időknek hangsúlyozta: az elmúlt években a kormány nagyszabású programot indított az adóadminisztráció csökkentéséért, és a papírmunka a helyi iparűzési adó esetében is egyszerűbbé vált. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Késedelmes fizetés: Nagy-Britaniában is érződik a nagyok erőfölénye

A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium (Department for Business...

Német autógyártók: kínzó a kínai e-autókra való átállás és a kereskedelmi háború

A BMW AG és a Mercedes-Benz Group AG negyedéves...

Nagy bajban a cégvezér, aki több autógyárat gyárat már sikeresen egybegyúrt

Carlos Tavares Fotó: Nathan Laine/Bloomberg A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares a helyzetet...

Az utazáshoz nekünk is jöhet az EU Digital Travel

Az Európai Bizottság megfogalmazott két javaslatot a schengeni térségbe...

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...

Alig változott a forint árfolyama a hét végén

A forint az elmúlt héten gyengült, a múlt hétfői kezdéséhez képest ezt a hetet az euróval és a svájci frankkal szemben 1 százalékkal, a dollár ellenében pedig 2,8 százalékkal gyengébben kezdte.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja