Kezdőlap Gazdaság Hitelminősítés - a Moody's nem javított a besorolásunkon
No menu items!

Hitelminősítés – a Moody’s nem javított a besorolásunkon

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország “Baa3” szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását a Moody’s Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.

A Moody’s a döntéshez fűzött, péntek éjjel Londonban ismertetett elemzésében kiemelte azt a véleményét, hogy a magyar gazdaság rövid távú növekedési kilátásai továbbra is erőteljesek. A cég előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 4,3 százalékkal, 2019-ben 3,4 százalékkal nő.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a magyar gazdaság reálértéken számolt éves növekedési üteme 2016 óta gyorsul, jelezve, hogy a gazdaság reagál a hazai kereslet élénkítését célzó kormányzati szakpolitikai intézkedésekre.

A Moody’s hangsúlyozza, hogy 2018 első három negyedévében a magyar gazdaság éves szintre számolt növekedési ütemeinek átlaga 4,7 százalék volt, és ennek elsődleges hajtóerejét szintén az erőteljes hazai kereslet adta.

A cég szerint az utóbbi időszakban – főleg az autóiparban – bejelentett nagyszabású külföldi működőtőke-befektetéseknek is kedvező növekedési hatásai lesznek a következő években, mindenekelőtt a beruházások építési szakaszában, de ezen túl is, amikor az új exportkapacitások termelni kezdenek.

Jegybanki becsléseket idézve a Moody’s 2100 milliárd forintra – az idei egész évre várt magyar GDP-érték hozzávetőleg 5 százalékára – teszi a 2016 óta bejelentett közvetlen külföldi tőkebefektetési programok értékét.

A hitelminősítő ugyanakkor a folytatódó erőteljes növekedés korlátai és a termelésbővítés egyre nagyobb problémái között említi a nagyon feszes munkapiaci helyzetet. Mindemellett a világgazdaság, főként a kulcsfontosságú piacok, köztük a német gazdaság növekedésének lassulása csökkenti a külső hozzájárulást is a magyar gazdaság növekedéséhez. Ráadásul Magyarország függése az autóipartól kiteszi a gazdaságot az e szektorban tapasztalható, erősödő protekcionista folyamatoknak - áll a Moody's pénteki elemzésében.

A cég a hosszú távú, 2020 utáni növekedési kilátásokra ható negatív tényezők között említi az Európai Uniótól érkező strukturális folyósítások valószínűsíthető csökkenését.

A Moody’s becslései szerint az Európai Bizottság által a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakra tett javaslatokból következtethetően Magyarország a térség többi gazdaságához hasonlóan idei árakon számolva hozzávetőleg 24 százalékkal kevesebb EU-folyósításhoz jut.

A hitelminősítő szerint ugyanakkor adósminőségi erősségnek számít a magyar kormány folyamatos törekvése arra, hogy az államháztartási hiány a hazai össztermék 3 százaléka alatt maradjon.

Ez az elkötelezettség, valamint az a várakozás, hogy az államadósság-teher középtávon fokozatosan csökkenni fog, fontos tényezője volt annak, hogy a Moody’s 2016 végén visszaemelte a magyar államadós-besorolást a jelenlegi “Baa3” szintre – áll a hitelminősítő elemzésében.

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország "Baa3" szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását a Moody's Investors Service. Kép: azuzlet.huEz a lépés egyben azt is jelentette, hogy Magyarország ennél a cégnél visszakerült a befektetési ajánlású kategóriába. A “Baa3” besorolás a Moody’s módszertanában ugyanis a befektetésre ajánlott államadós-kategória alapszintje, és az eltérő jelölési módszertan ellenére azonos a másik két globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings és a Fitch Ratings által érvényben tartott “BBB mínusz” hosszú távú magyar szuverén besorolással.

Mindhárom cég 2016-ban emelte vissza Magyarországot a befektetési ajánlású sávba, de az S&P és a Fitch tavaly újabb felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította a magyar besorolások kilátását.

A Moody's így a három nagy hitelminősítő közül egyedüliként tartja nyilván stabil kilátással a magyar államadós-minősítést.

Az osztályzat pénteki megerősítéséhez fűzött elemzésében a cég közölte: a magyar kormány költségvetési alapállása és az elsődleges államháztartási egyenlegekben elért többletek együttesen elősegítik az államadósság-ráta fokozatos csökkenését.

A Moody’s előrejelzése azt valószínűsíti, hogy a hazai össztermékhez mért államadósság-ráta a tavaly mért 73,3 százalékról 2019-re 69 százalék környékére csökken, vagyis jövőre már jóval alacsonyabb lesz a 2011-ben mért 80,5 százalékos legutóbbi csúcsnál.

A hitelminősítő megjegyzi ugyanakkor azt is, hogy a magyar államadósság-ráta a csökkenés ellenére jelentősen meghaladja a cég által a "Baa" sávban nyilvántartott szuverén adósok mediánértékét, amely a Moody's modellszámításai alapján az idén és jövőre is 50 százalék körül lesz.

A Moody’s kiemeli mindazonáltal, hogy az államadósság-terhen belüli devizakötelezettség-hányad folyamatos csökkenése mérsékli a magyar adósprofil sérülékenységét a kedvezőtlen devizaárfolyam-mozgásoktól, az államadósság hazai befektetőinek növekvő aránya pedig csökkenti a hirtelen tőkekiáramlás kockázatát.

A Moody’s által bejelentett osztályzati megerősítéssel véget ért a magyar államadós-besorolás idei hitelminősítői felülvizsgálati sorozata, mivel Magyarország immár sem a Moody’s, sem az S&P, sem a Fitch 2018-ra összeállított további menetrendjében nem szerepel.

A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő az idén összesen hat – egyenként két-két – időpontot tűzött ki a magyar államadós-besorolások vizsgálatára, de a kijelölt időpontokban egyikük sem jelentett be módosításokat.

A Moody’s legutóbb 2016. november 4-én módosította a kitűzött időpontban a magyar államadós-osztályzatot: akkor emelte vissza Magyarországot a befektetési ajánlású kategóriába, az addigi “Ba1”-ről a jelenleg is érvényes, stabil kilátású “Baa3”-ra javítva a szuverén besorolást. /MTI/


 

 A Wikipedia ezt írja a Moody’s-ról

Moody’s Corporation egy holding-társaság, (NYSE: MCO) a Moody’s Investors Service pénzügyi kutatással és elemzéssel, hitelminősítéssel foglalkozik kereskedelmi és kormányzati szinten.

A társaság rangsorolással is foglalkozik, a kölcsönvevők hitelképességét mérik egy szabványos osztályozási skálát használva.

A Moody’s céget John Moody alapította 1909-ben. A legfelső intézményi tulajdonosa a Berkshire Hathaway holdingvállalat és Davis Selected Advisers befektetési társaság.

A Moody’s például a cégadósi körben az átlagos adósságpiaci kockázati felárat méri. Többek között a jelzálogkötelezettség-fedezetű pénzpiaci eszközökhöz köthető veszteségleírások alapján le- és felminősítéseket végez.

Besorolásai ábécé szerinti osztályzásban történnek. Hosszú és rövid távú besorolásokat végez. Hosszú besorolásnál a következő jelzéseket használják: Aaa, Aa1, Aa2, Aa3, A1, A2, A3, Baa1, Baa2, Baa3, Ba1, Ba2, Ba3, B1, B2, B3, Caa1, Caa2, Caa3, Ca, C, WR, NR, P. A rövid távú besorolásoknál a következő jelzések vannak érvényben: P-1, P-2, P-3, NP. Egyedi bankoknál: A, B, C, D, E. (Wikipedia.hu)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek

Már a parlament előtt van a 2024-es költségvetési törvényjavaslat, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Országházban.

Kijött a rendelet: kötelező marad, de teljesen átalakul az energetikai tanúsítvány 

Novembertől teljesen megújul az épületek energiahatékonyságát értékelő rendszer és új energetikai tanúsítványok jönnek. Továbbra is kötelező marad az energetikai tanúsítvány beszerzése az ingatlanok eladásához és bérbeadásához, de annak számát és átvételét már nem kell szerepeltetni a szerződésekben - derül ki az Ingatlannet.hu összefoglalójából.

Pánikhangulat uralkodott el a gazdálkodókon egy új kötelezettség miatt

Január 1-je óta a Nébih felületén kell vezetnie a gazdálkodóknak az elektronikus permetezési naplót. A naponta akár több órát is felemésztő adminisztrációs feladat a permetezési szezonban hatalmas terhet ró a gazdákra, amit sokan próbálnak áthárítani a növényorvosokra, holott ez nem az ő dolguk lenne.

KSH: visszaestek a beruházások az év elején

A beruházások volumene 2023 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest - szezonálisan kiigazítva - 1,0 százalékkal nőtt. A beruházások volumenét jellemzően a vállalkozások csökkenő aktivitása alakította - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).  

Hírek

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.