Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Hitelminősítés - Fitch: több ország osztályzata is romolhat
No menu items!

Hitelminősítés – Fitch: több ország osztályzata is romolhat

A koronavírus-válság kezdeti sokkja után is elhúzódó stresszhelyzetre kell felkészülniük a globális feltörekvő térség gazdaságainak. Ez az idén és jövőre további osztályzatrontásokat valószínűsít – áll a Fitch Ratings tanulmányában.

A nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy a felzárkózó országcsoporton belül az idén eddig 35 államadós-osztályzatot minősített le, ami időarányos rekord.

A leminősítések a kimutatás szerint 24 országot érintettek, vagyis volt olyan feltörekvő gazdaság, amelynek szuverén besorolásait a Fitch többször is rontotta.

A Fitch Ratings jelenleg harminc feltörekvő gazdaság államadósság-kötelezettségeinek osztályzataira tart érvényben leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást.

A cég hangsúlyozta, hogy a besorolási listáján szereplő feltörekvő térségi szuverén adósok közül 2019 végén még csak 13-nak az államadós-osztályzatára volt érvényben negatív kilátás.

A tanulmány szerint a negatív osztályzati kilátások konverziós rátája – vagyis annak a mérőszáma, hogy a negatív kilátással ellátott szuverén osztályzatokat a Fitch Ratings később milyen arányban minősíti le – a 2000-2019 közötti időszak hosszú távú átlagában a teljes minősítési skálára, tehát a feltörekvő és a fejlett piaci térségre egyaránt kivetítve 63 százalék, és a leminősítés átlagosan 9,5 hónappal követi a kilátás negatívra rontását.

A Fitch londoni elemzői azonban közölték: várakozásuk szerint a koronavírus-járvány hatásai miatt megadott negatív kilátások esetében a konverziós ráta alacsonyabb lesz a hosszú távú átlagnál. Az elemzés szerint erre vall például, hogy a globális pénzügyi válság idején és közvetlenül utána, 2008-2011-ben 54 százalékos volt a negatív szuverén kilátások leminősítési rátája a Fitch Ratings teljes besorolási univerzumában.

A hitelminősítő szerint a hitelképességi kockázatok továbbra is erőteljesen lefelé hatnak, a cég azonban úgy ítéli meg, hogy e kockázatok valamelyest enyhültek a globális koronavírus-válság március és május közötti mélypontja óta.

Az olajárak azóta visszalendültek az akkori mélységekből, a tőke ismét áramlik vissza a feltörekvő gazdaságokba, a szuverén finanszírozási kondíciók javultak, és a devizatartalékok is a legtöbb esetben meglehetősen stabilak.

A cég londoni elemzői szerint a koronavírus-válság heveny sokkja után számos feltörekvő gazdaságban most már nyugodtabb – jóllehet továbbra is erősen stresszhelyzeti – a hitelpiaci környezet.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.