Hirdetés
Kezdőlap Hírek Több százmilliós a kár: húsz cégnek dolgozott a kecskeméti számlagyár
No menu items!

Több százmilliós a kár: húsz cégnek dolgozott a kecskeméti számlagyár

Húsz gazdasági társaságot kiszolgáló számlagyárat működtető, a költségvetésnek 273 millió forint kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Négyessyné Bodó Marianna közölte: a bűnözői csoport tagjait üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják.

A számlagyárat működtető hat ember 2015 áprilisától 2020 decemberéig gazdasági társaságok széles körét szolgálta ki fiktív számlákkal, annak érdekében, hogy az általános forgalmi adófizetési kötelezettségüket jogosulatlanul csökkentsék.

A számlagyárat irányító férfi határozta meg, hogy melyik cég nevében, mikor, kinek állítanak ki – el nem végzett – szolgáltatásról vagy termékértékesítésről számlát. Ezeken legtöbbször reklámtevékenység szerepelt, de a megrendelő cégek igényeinek megfelelően akár búgócsiga- vagy szoftverértékesítésről, olykor fémipari termékek gyártásáról is készültek számlák.

A törvényes működés látszata érdekében a számlagyárat irányító férfi két weboldalt is létrehozott, amelyeken a fiktív számlákat befogadó cégek logóit elhelyezte, így igazolva a kiszámlázott többmilliós hirdetési tevékenység elvégzését.

A férfi az akkori barátnőjével több céget alapíttatott, más bűntársai pedig nemcsak cégalapításokkal és fiktív számlák kiállításával, hanem a bankszámlára érkező pénz felvételével is segítették a számlagyár működését. A felhasználó cégek a fiktív számlákon szereplő összegeket átutalták a számlagyárnak, ezt készpénzben felvették és túlnyomó részét visszaadták a számlabefogadó cégek képviselőinek – az ügy további 14 vádlottjának.

Az ügyészség 16 vádlottra börtönbüntetés, négyre pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Emellett az áfacsalás révén előnyt szerző gazdasági társaságokkal szemben szintén pénzbírságra tett indítványt a Kecskeméti Törvényszéknek.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Német szakember: öt szigetelési mítosz eloszlatásával sokat lehet spórolni

Nem csak az új radiátor segít az energiatakarékosságban: az...

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6406,60 ponton zárt, ami 1,66 ponttal, 0,03 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

A diák a király a bankoknál: több tízezres jóváírás és ajándék jár a számlanyitásért

A kedvező feltételeket 24-26 éves korig lehet megtartani, a pontos életkori határ bankonként eltérő lehet.

Horvát lap: a Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát állam ellen

Miután a megjelent a cikk, a Mol rövid közleményben reagált, amelyben megerősítette a hírt, de részletekbe nem bocsátkozott.
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB a régióból elsőként lett a CASI nemzetközi zöld kapacitásépítő szervezet tagja

A szervezet célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható finanszírozási piac fejlődéséhez, valamint több hitelképes zöld projektet hozzon létre az EMDE-országokban

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...