Hirdetés
Kezdőlap Hírek Huszonnyolc tonna tobzoskapikkelyt foglaltak le Szingapúrban
No menu items!

Huszonnyolc tonna tobzoskapikkelyt foglaltak le Szingapúrban

Egyetlen hét alatt több mint 28 tonna tobzoskapikkelyt foglaltak le Szingapúrban, állatvédők szerint ez a mennyiség mintegy 38 ezer védett állattól származik.

Az állatvédők felhívták a figyelmet arra, hogy még nagyobb védettséget kellene biztosítani ezeknek az emlősöknek.

A pikkelyeket két Afrikából érkezett hajó szállítmányában találták, a négy konténert Nigériából szállították Vietnamba. A pikkelyek négy Afrikában élő pangolinfajtól származnak, értéküket 75 millió dollárra becsülték a vámhatóságok.

“Soha korábban nem foglaltak le ekkora mennyiségű tobzoskapikkelyt” – mondta Richard Thomas, az illegális állatkereskedelmet figyelő és ellene fellépő Traffic hálózat illetékese.

A leölt tobzoskák nagy száma azt mutatja, hogy ipari méretekben folyik ezen állatok leölése, testrészeik feldolgozása és illegális kereskedelme – tette hozzá.

A tobzoskával és testrészeivel folyik a legszélesebb körű illegális állatkereskedelem. Pikkelye keratinból, az emberi körmöt is alkotó anyagból áll. A hagyományos kínai gyógyászatban igen nagy a kereslet irántuk, de a tobzoskahús is igazi csemege a kínai és más ázsiai országok gasztronómiájában. 
Az Egészségügyi Világszervezet a közelmúltban szentesítette a hagyományos gyógyászatot és ez az iparág növelni akarja piacait Kínában és Vietnamban is. Ez a vészjósló lépés egyes vadállatfajok esetében, mint például a tobzoska, veszélybe sodorja ezen állatok létét – magyarázta Neil D’Cruze, a World Animal Protection állatvédő szervezet tanácsadója.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Őrizzük meg a vidéki életformát!

a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar agrárium gerincét a kis gazdaságok alkotják, melyek sajátossága, hogy egyszerre vállalnak szerepet a növénytermesztésben és az állattenyésztésben.

A vállalkozók csak állami kompenzációval tudnak bért emelni

A VOSZ szerint a gyors bérfelzárkóztatás a bérköltségeket úgy növeli, hogy azt nem tudja ellentételezni a piaci árbevétel növekedése.

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Most a büfék alá nyúl az állam

A forrásokat a vidéki vendéglátó üzletek energiahatékonyságát célzó beruházásokra és eszközbeszerzésre, a Tourinformok korszerűsítésére és a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzésére és népszerűsítésére lehet fordítani.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Erősödött a forint hétfőn

Az év eleje óta a forint 4,6 százalékkal gyengült az euróval, 5,8 százalékkal gyengült a dollárral és 3,2 százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben.

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,