Hirdetés
Kezdőlap Energia Ifjabb Chikán Attila: Nőtt az Alteo árbevétele és nyeresége az első fél...
No menu items!

Ifjabb Chikán Attila: Nőtt az Alteo árbevétele és nyeresége az első fél évben

fotó: alteo.hu

Az Alteo csoport 58,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első fél évben, 55 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 10 százalékkal, 8,8 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban – tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

A vállalatcsoport konszolidált kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) az első hat hónapban 8 százalékkal, 12,7 milliárd forintra emelkedett az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Az Alteo közleménye szerint az eredmény elsősorban a hő- és villamosenergia-termelést irányító Alteo Szabályozási Központ eredményességének köszönhető, ami további lendületet vehet a Megújuló Szabályozási Központ elindításával.

Ifjabb Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója a közleményben az energia-kiskereskedelem jelentős eredményét is kiemelte a féléves számokat kedvezően befolyásoló tényezők közül. A vállalat sikeres portfóliószűkítést hajtott végre, amelynek eredményeként az értékesített villamos energia volumene csökkent ugyan, de a jól szelektált ügyfélkör révén sokat javítottak az üzletág nyereségességén.

A fejlesztések közül kiemelték a saját beruházásban és kivitelezésben épülő naperőművet, amellyel a vállalat naperőművi portfóliója a duplájára nő. Az erőmű várhatóan 2024 második félévétől kezdhet el termelni a Nógrád vármegyei Tereske község határában.

Jelentős lépésként értékelték egyebek mellett a nagykőrösi biogáz-üzem megvásárlását, valamint az Alteo többségi tulajdonában álló FE-GROUP Zrt. szerződéskötését kétéves időtartamra a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős MOHU Zrt.-vel.

A növekedés fenntartásához további befektetések és beruházások végrehajtását tartja szükségesnek az energetikai cég menedzsmentje.

Az Alteo Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A papír 3010 forinton zárt pénteken, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 3440, a legalacsonyabb 2550 forint volt.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja

A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.