Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Irinyi-terv. Újabb 2,5 milliárdra pályázhatnak a kkv-k
No menu items!

Irinyi-terv. Újabb 2,5 milliárdra pályázhatnak a kkv-k

Megjelent az Irinyi-terv iparstratégiai támogatási programjának új kiírása: a 2,5 milliárd forintos keretre szeptember 2. és 23. között pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.

György László

A programban a feldolgozóipar vállalatainak technológiai megújulását támogatják. A legnagyobb elnyerhető összeg 400 millió forint, a legkisebb projekt 100 millió forintos lehet, amihez minimum 50 millió forint vissza nem térítendő támogatás kapható – ismertette György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

A támogatást azok a vállalatok kaphatják, amelyek élen járnak Magyarországon a technológiai megújulásban, és példát mutatnak a gazdaságosabb, költséghatékonyabb, környezeti értelemben fenntarthatóbb gazdálkodásban – hangsúlyozta az államtitkár.

György László elmondta, hogy az elbírálás szigorú szabályok szerint történik. Megvizsgálják, hogy a projekt milyen új technológiát, eljárást alkalmaz, és valós piaci igényre irányulnak-e a fejlesztések. Fontos szempont, hogy a technológiai megújulás eredményeképpen mennyivel nő az árbevétel az érintett vállalkozásoknál, mekkora bérnövekedés valószínűsíthető, mennyivel csökkenthetők a fajlagos költségek, az energiaköltségek, illetve az energiafelhasználás.

A technológiai megújulásban élen járók kaphatnak támogatást. Képünk illusztráció

Az elbírálás szempontjai közül kiemelte az exportból származó árbevételek lehetséges növekedését, valamint azt is, hogy a vállalat együttműködik-e szakképző intézményekkel, egyetemekkel.

Az államtitkár hangsúlyozta: az ITM folyamatosan vizsgálja, hogy a világgazdaságban történő változásokra milyen jó válaszok adhatók kormányzati gazdaságstratégiai szinten. Különösen fontosnak nevezte, hogy a kutatásokat közelebb viszik az egyetemekhez, az egyetemeket pedig a gazdaság szereplőihez, ugyanakkor a vállalatokkal szemben is elvárás, hogy közelebb vigyék tudásukat az egyetemekhez és a szakképző intézményekhez.

György László az Irinyi-terv korábbi projektjeiről szólva elmondta:

Magyarországon az ipari termelés 3,6 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évihez képest, a lezárt projektekkel rendelkező vállalkozások termelése ugyanakkor négyszer ekkora ütemben emelkedett. Az ipari export 1,4 százalékkal bővült 2018-ban a 2017-eshez viszonyítva, az érintett vállalkozások esetében ennek öt-hatszorosával.

Az államtitkár hangsúlyozta: az adatok mutatják, hogy olyan vállalkozások kaptak támogatást, amelyek képesek voltak technológiailag megújulni, versenyképességi erejüket a hazai és a nemzetközi piacokon is kamatoztatni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Elemző: a romló nemzetközi hangulat miatt csökkent a BUX

A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Az MNB 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette.

Elutasítjuk a nyomásgyakorlást az energiapolitika terén

A magyar kormány elutasít mindenféle politikai nyomásgyakorlást azt illetően, hogy milyen forrásokból vásároljon energiát, és mindig is a nemzeti érdek szempontjából legjobb megoldásokat fogja választani.

NAV: éjfélkor jár le az szja-bevallási határidő

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...