Kezdőlap Gazdaság ITM: három hónapja csökken a regisztrált álláskeresők száma
No menu items!

ITM: három hónapja csökken a regisztrált álláskeresők száma

György László. Fotó: ITM/Szalai Ádám

Tizenharmadik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma: az elmúlt héten mintegy 2500-zal, a csúcsot jelentő június közepéhez viszonyítva pedig 42 ezerrel mérséklődött az adat – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Hozzátette: Magyarország fenn tudja tartani gazdasági aktivitását, ezt segíti egyebek közt a nemrégiben megjelent vállalati fehér könyv, illetve az üzleti célú be- és kiutazások gördülékenyebbé tétele.

Elmondta, a cégek folyamatos, biztonságos működésének fenntartása érdekében az ITM praktikus segítséget nyújt a vállalatoknak a járványhullámra való felkészülésben, az online elérhető kiadványban esettanulmányokon keresztül védekezési és munkaszervezési javaslatokat fogalmaznak meg az őszi-téli időszakra.

Az ITM államtitkára felidézte, hogy a legújabb szabályozás szerint üzleti vagy gazdasági tevékenység céljával Magyarországra érkezők korlátozás nélkül beutazhatnak, nincs kötelező házikarantén, és ez igaz azokra a magyar állampolgárokra is, akik üzleti céllal utaznak külföldre, és visszajönnek Magyarországra.

Kijelentette: továbbra is legfőbb cél, hogy Magyarországon megvédjék a munkahelyeket a meglévők megerősítésével és újak létrehozásával.

György László kitért arra is, hogy júliusban a foglalkoztatási szint meghaladta a márciusit, a januárit, és mindössze 60 ezerrel maradt el a tavaly júliusi értéktől.

Az államtitkár ismertette, hogy magyar kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében 920 ezer munkavállalót támogat valamilyen módon, 127 ezer embert segítenek a munkakeresésben, a Diákhitel plusz konstrukciót pedig 19 600  hallgató vette igénybe.

A különböző támogatási programokkal több mint 508 ezer álláshelyet védenek meg, a munkahelyteremtő programmal pedig több mint 70 ezer munkahely létrehozását segítik, a közfoglalkoztatásban jelenleg 93 ezren vesznek részt – részletezte az államtitkár.

György László kijelentette: a vállalkozások jövőbe vetett hitét mutatja, hogy a válság után kialakított államilag támogatott hitelkonstrukciókra 1360 milliárd forint hiteligénylés érkezett, és 842 milliárd forintra már leszerződtek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...