Kezdőlap Gazdaság ITM: nem lesz drágább a lakossági gáz Magyarországon
No menu items!

ITM: nem lesz drágább a lakossági gáz Magyarországon

Steiner: több uniós ország is bevezetett lakossági árszabályozást magyar mintára. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A gázárak a rezsicsökkentés miatt nem fognak emelkedni a lakosság számára Magyarországon. A fölgázellátás biztonságát pedig szavatolja a gáztározók töltöttségi szintje, valamint a frissen megkötött, hosszútávú gázszerződés – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Brüsszelben.

Steiner Attila, a visegrádi országok magyar elnöksége által a zöld átállás és a klímavédelem témakörében szervezett konferenciát követően magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: a magyarországi gáztározók töltöttségi szintje magas, 86 százalékos, ami jóval az európai átlag feletti.

Magyarország négymilliárd köbméteres kereskedelmi, illetve 1,45 milliárd köbméteres stratégia készlettel rendelkezik. Ez a gázmennyiség a teljes gazdaság ellátására legkevesebb 109 napig lenne elég akkor, ha valamilyen okból nem érkezne gáz az országba – mondta az államtitkár.

Kiemelte: a magyar kormány előrelátó volt, amikor a rezsicsökkentés politikáját bevezette, ugyanis az energiaárak jelenleg tapasztalható váratlan emelkedése sem terheli a magyar lakosságot.

Az államtitkár elmondta, Magyarország a gázellátását helyi kitermelésből, behozatalból, valamint a meglévő tározók jelentős feltöltöttségéből biztosítja. A gázellátás biztonságát szavatolja továbbá, hogy a kormány szeptember végén hosszútávú szerződést kötött az orosz Gazprommal. A lekötött mennyiség a teljes lakossági fogyasztást fedezi, mintegy 4,5 milliárd köbmétert tesz ki – közölte.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország a klímavédelem és a zöld átállás terén komoly eredményeket tud felmutatni. Az elmúlt években 32 százalékkal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátását, ezzel az első tíz uniós országok között szerepel – közölte.

Hozzátette, a többi visegrádi ország is kiemelkedő eredményeket ért el úgy, hogy közben folyamatosan, uniós átlag felett növekedett a gazdaság a régióban. A visegrádi országok olyan megoldás megtalálásán dolgoznak, amelyek szavatolják a versenyképesség, az energiaárak stabilitása, valamint az ellátásbiztonság mellett a zöld átállás célkitűzéseinek megvalósulását is – mondta.

Nem az a jó megoldás, ha a lakosságra plusz terheket hárítunk, ahogyan azt a jelenlegi európai bizottsági javaslat tartalmazza. Ehelyett támogatási programokon keresztül ösztönzőket kell nyújtani a lakosságnak, hogy részesei lehessenek a zöld átmenetnek és érezzék annak előnyeit” – fogalmazott az államtitkár.

Steiner Attila ezzel összefüggésben elmondta, a kormány napelemek lakossági telepítésére, valamint fűtéskorszerűsítésre vonatkozó pályázat közzétételét tervezi.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megérkeztek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés újabb eredményei

Élőhal-kereskedőket, forralt bor árusokat, őstermelőket, vad- és halfeldogozókat, valamint...

Magyar–indonéz rákdiagnosztikai együttműködés a düsseldorfi MEDICA-n

A megállapodás rögzíti a feladatmegosztást, az adatkezelési és titoktartási elveket, valamint a vitás kérdések rendezésének rendjét is. A konkrét szakmai fókuszterületeket a felek a decemberi jakartai találkozón jelölik ki.

Az AutoWallis megkezdi két új kínai prémium márka értékesítését Magyarországon

Az AutoWallis részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Árfolyama kedden 148,5 forinton zárt, egy éven belül 140 és 184 forint között mozgott.

Otthonstart ár-cunami idején is lehet olcsón vásárolni

A végrehajtási, állami vagy adóhatósági eljárások során értékesített lakások vételára akár 30–40 százalékkal is elmaradhat a piaci értéktől.
Hirdetés

Hírek

Megérkeztek a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés újabb eredményei

Élőhal-kereskedőket, forralt bor árusokat, őstermelőket, vad- és halfeldogozókat, valamint...

Magyar–indonéz rákdiagnosztikai együttműködés a düsseldorfi MEDICA-n

A megállapodás rögzíti a feladatmegosztást, az adatkezelési és titoktartási elveket, valamint a vitás kérdések rendezésének rendjét is. A konkrét szakmai fókuszterületeket a felek a decemberi jakartai találkozón jelölik ki.

Az AutoWallis megkezdi két új kínai prémium márka értékesítését Magyarországon

Az AutoWallis részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. Árfolyama kedden 148,5 forinton zárt, egy éven belül 140 és 184 forint között mozgott.

Otthonstart ár-cunami idején is lehet olcsón vásárolni

A végrehajtási, állami vagy adóhatósági eljárások során értékesített lakások vételára akár 30–40 százalékkal is elmaradhat a piaci értéktől.

Az Európai Unió enyhít a belső égésű motorok forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán

Végül az EU 1,5 milliárd eurónyi kamatmentes hitellel támogatja az európai akkumulátorgyártókat.

Eltűnt csomagok és elérhetetlen ügyfélszolgálat, fogyasztóvédelmi vizsgálat indul magyar csomagküldő szolgálatoknál

A kialakult helyzet miatt a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára fogyasztóvédelmi vizsgálat megindítását kezdeményezte a Fővárosi Kormányhivatalon keresztül.

Kamatdöntés – Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

A monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén kedden.

NÚSZ: erősen indult a 2026-os autópálya-matricák elővásárlása

Fontos, hogy a vásárláskor - bárhol, bármilyen felületen történik is - még a fizetés előtt ellenőrizni kell a matrica és a jármű adatait: a matrica típusát és érvényességi idejét, a jármű rendszámát, felségjelzését és díjkategóriáját -
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.