Kezdőlap Pénzvilág Januárban megszűnik a hiteltörlesztési moratórium
No menu items!

Januárban megszűnik a hiteltörlesztési moratórium

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát – jelentette be keddi Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A moratóriumban lévők száma ugyanis jelentősen lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent.

Nagy Márton ismertette:

döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop - amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint - már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.

A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott arról is, hogy a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági és inflációs helyzetet szem előtt tartva a kormány úgy döntött, hogy jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A kabinet rögzítette azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.

Nagy Márton. Fotó: MTI/Kovács Attila

Közleményében a miniszter ismét kitért arra, hogy a kormány továbbra is mindent megtesz a családok és a vállalkozások megvédése érdekében, már 11 intézkedésből áll a szankciók elleni védelmi vonal. “Támogatjuk az energiaintenzív vállalkozásokat, Gyármentő Programot hirdettünk, rendkívül kedvezményes hiteleket biztosítunk a Széchenyi Kártya Programon keresztül, továbbá a kkv-kra is kiterjesztettük a kamatstopot. A családokat pedig a rezsicsökkentés, a kamatstop, az élelmiszerárstop és a diákhitelekre kiterjesztett kamatstop védi” – sorolta Nagy Márton.

A miniszter felidézte: a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a kormány számos intézkedést hozott a háztartások és a vállalkozások megvédése, terheik csökkentése érdekében. Az első ilyen intézkedések egyike volt az átmeneti fizetési moratórium 2020. márciusi bevezetése, amely valamennyi lakossági és a vállalati ügyfélre egyaránt vonatkozott.

A moratóriumot a kormány kezdetben 2020. vége helyett előbb 2021 júniusa, majd októbere végéig hosszabbította meg. A járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhülésével párhuzamosan, 2021. novembertől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, amennyiben nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október végéig, majd 2022. július végéig – emlékeztetett közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyben a kínai villanyautók? Vizsgálódik az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma hivatalos szubvencióellenes vizsgálatot indított az akkumulátoros elektromos járművek Kínából történő behozatala kapcsán.

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

Világújdonság: már a poggyászkocsi is intelligens a müncheni reptéren

Digitális vásárlási élménnyel gazdagodnak a müncheni reptér utasai azzal, hogy a légikikötőben megjelentek az első intelligens poggyászkocsik.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Hírek

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.