Hirdetés
Kezdőlap Hírek Jó a Balaton vízminősége - algainvázió még jöhet
No menu items!

Jó a Balaton vízminősége – algainvázió még jöhet

Egyelőre semmi szokatlan nincs a Balaton vizében, a korábbi éveknek megfelelően jó minőségű, és viszonylag alacsony az algaszám – közölte Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.

A kutatóintézet témafelelőse elmondta, hogy tavaly ilyenkor is hasonlóan kedvező eredményeket mutattak a vízvizsgálatok, nyár végén mégis bekövetkezett az algavirágzás, ezért korai még azt feltételezni, hogy idén nem ismétlődhet meg a tavaly nyárihoz hasonló esemény.

Boros Gergely

Beszélt arról is, a tihanyi intézmény mindent megtesz, hogy a lehető legalaposabban monitorozza a Balaton élővilágát és a vízminőséget, de szűkösek az ilyen célra fordítható anyagi forrásaik. Tavasszal és ősszel havonta, nyáron kéthetente végeznek mintavételeket és vizsgálatokat a tó hossztengelye mentén. Célszerű lenne a naponkénti mintavétel, de ennek a nemzetközi standardok szerinti elvégzéséhez minimum évi 100 millió forintos többletforrásra lenne szüksége a kutatóintézetnek – mondta, jelezve, igényeltek többletforrást.

A tavalyi algásodásról kifejtette, a jelenség kiváltásához szükséges tápanyagok vagy a Balaton egyes befolyóin juthattak be a tóba, vagy – valószínűbb módon – a tó üledékéből mobilizálódhatott az ott korábban kötött tápanyagok egy része.

Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy ez a két hatás egyszerre érvényesült és összeadódott a kritikus időszakban.

A tihanyi kutatók feltételezései szerint nem kizárható, hogy a tóban élő egyes algák képesek lehetnek olyan enzimeket termelni, melyek segítségével feltárják az egyébként összetettebb molekulákban raktározott foszfort. Ez esetben a foszfor nagy mennyiségben hozzáférhetővé válhatott az algák számára, lehetővé téve a nagyobb arányú növekedésüket, terjedésüket. A kutatóintézetben egyebek közt most olyan vizsgálatokat terveznek, melyekkel megerősíteni vagy cáfolni tudják ezt a feltételezést – számolt be a kutató.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Mi a sikeres mezőgazdaság alapja? A fenntartható élelmiszeripar

2016-ban a „Maradék nélkül” program is bevezetésre került, aminek köszönhetően 27 százalékkal csökkent Magyarországon a kidobott élelmiszerek mennyisége.

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Célzottabb és hatékonyabb tanulási lehetőségeket kínál az Idegennyelvi Felkészítő Modul

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...